Némileg kapcsolódva csütörtöki bejegyzéshez, nézzük, hogyan alakult a feltörekvő gazdaságok súlya a világkereskedelemben! A téma azért fontos, mert a kirobbanó két évtizedet ez a folyamat hajtotta: a hidegháború végével tényleg nemzetközivé vált a termelési lánc, ami jelentős társadalmi, gazdasági és politikai változásokat hozott a világnak ezen részein. (Az Internacionáléban — a dalban — arról énekeltünk anno, hogy a kommunizmus globális győzelmével lesz nemzetközi az egész világ. Nos, pont fordítva történt: a kommunizmus bukása hozta el a teljes nyitást.) A globális termelési láncba (supply chain, hogy érthető legyen, miről beszélek) való bekapcsolódás egy csomó mindenre lehetőséget teremtett, kezdve a tudás- és technológiatranszfertől az új fejlesztési központok létrehozásán át a szellemi termékek ellopásáig, és ez az integrációs folyamat új szintre emelte a feltörekvők potenciális gazdasági teljesítményét. Most a kibocsátás (GDP) potenciális szintjéről beszélek: a húszéves szinteltolás a növekedési rátát is megemelte, és most igazából az a kérdés, hogy számíthatunk-e még húsz év szinteltolásra, vagy el kell fogadnunk, hogy az aranykornak vége, és mostantól a feltörekvő országok növekedési sebessége nem lesz annyival nagyobb, mint azt a kilencvenes évek óta megszoktuk.
Ennek kapcsán arról hoztam ábrát, hogyan kapcsolódtak be a nemzetközi kereskedelmen keresztül a termelési vérkeringésbe a feltörekvő gazdaságok. Ki jobban, ki kevésbé, de összességében komoly változásnak voltunk tanúi.
Áruk és szolgáltatások összes exportja nagysága a világ GDP-jéhez képest
Mivel — elvileg — a világ összes exportja egyenlő a világ összes importjával, elegendő az exportösszegeket nézni és összehasonlítani a globális GDP-vel, ahhoz, hogy lássuk, mennyire nemzetközivé vált a termelés, és milyen mértékben volt ez köszönhető a fejlődő országoknak. (A rendszerváltás előtt a most feltörekvő országokat fejlődőknek hívtuk. A szóismétlés elkerülése miatt használom ezeket a klasszikus és elegáns brezsnyevi terminusokat.)
Szóval. Harminc évvel ezelőtt a világkereskedelem a globális GDP 16-17 százaléka körül volt, ez mostanra a 30 százalékot is meghaladja. Mivel a munkamegosztás, a specializáció rettentően megnyomta a potenciális GDP-t, a dollárösszegek ennél is brutálisabban nőttek: ebben a 30 évben az globális össztermék hat és félszeresére, a teljes áru- és szolgáltatásexport majdnem a kilencszeresére nőtt, a fejlődő országok esetében pedig az exportteljesítmény tizenkilencszeres bővülésről beszélhetünk! Ezt nevezem expanziónak!
Áruk és szolgáltatások összes exportja dollárban, 1980 = 100
Kérdés, milyen lesz a folytatás. Annyit látunk, hogy a külkereskedelem relatív nagysága a válság óta nem változik. Ennek oka az, hogy a termeléskiszervezési hullámnak vége, sőt, számos Kínában gyártó vagy gyártató vállalat esetében a kínai munkaerő drágulása, valamint a folyamatos termelési fennakadások miatt előjött az ún. „in-market production”, azaz a termelés tényleges fogyasztók közelébe történő áthelyezése. Biztos van még be nem telepített fehér folt Kínában, Vietnámban, meg még ki tudja hol, de a könnyen benépesíthető termelési központok már foglalatak. A termelési lánc hatékonyságának növeléséből származó további szinteltolás a potenciális kibocsátásban igen korlátozott lesz.
Ciklikus hatások természetesen érik a gazdaságok, az export időnként gyorsulni, majd lassulni fog. De az a strukturális hátszél, amiben ezek az országok vitorláztak begyengült, és érdemes felkészülni arra, hogy a jövő különböző, esetleg igen különböző lesz ahhoz képest, amit eddig megszoktunk.
Forrás: IMF, Bloomberg
