piacok

André Kostolany legfrappánsabb gondolatai a befektetésekről és a tőzsdéről

by totalreturn 2018. augusztus 27.

„A Jóistennel magyarul, a barátaimmal franciául, a diákjaimmal és az olvasókkal németül, a bankárokkal angolul, a hölgyekkel pedig virágnyelven beszélek” – szól André Kostolany, a világhírű pénzember frappáns bemutatkozása, amit a Több, mint pénz és mohó vágy című könyvében tárt az olvasók elé.

Még az Osztrák-Magyar Monarchia idején, Budapesten született szerző bemutatkozása igencsak helytálló, hiszen a tőzsde hőskorának magyar származású fenegyereke igazi világpolgárként élte mindennapjait. Budapestről indulva Párizson át, egészen New Yorkig ismert lett, míg végül a német egyetemek katedráin vált a hallgatók egyik kedvenc előadójává.

Vérbeli spekuláns volt, a szó legjobb értelmében, akire a tőzsdézők, a bankárok és az egyetemi professzorok is ferde szemmel néztek – miközben árgus szemmel követték minden lépését.

Kosto  – ahogyan barátai hívták – sosem rejtette véka alá a véleményét: élesen bírálta a csalókat, felhívta a figyelmet az ügyeskedőkre és fennhangon csinált bolondot a különböző gazdasági-, tőzsdei- és összeesküvés-elméleteket gyártó figurákból. A világot kizárólag a tőzsde szemüvegén keresztül figyelte és meglátásai olykor elképesztően beletrafáltak a valóságba.

 

5 tanulságos idézet André Kostolany tollából

  1. „Az elemző gondolkodik, a tőzsde irányít” Kosto hitt a technikai elemzés alapvetéseiben, miszerint az árfolyamgrafikonok fontos információkkal bírhatnak a befektetők számára, de még inkább bízott a józan ész és a logika erejében, valamint a gondolkodás művészetében. Álláspontja szerint viszont nem létezik olyan módszer, amivel ki lehetne következtetni a tőzsdén a jövőbeli eseményeket.
  2. „Minél valószerűtlenebbek az ígéretek, annál nagyobb a követőik száma” Mélységesen elítélte és élesen bírálta azokat a piaci szereplőket, akik mások tapasztalatlanságát kihasználva szerettek volna pénzhez jutni a tőzsdén. Szerinte a bonyolult elméleti frázisok, a hihetetlennek tűnő ajánlatok és a mesés történetek mögött szándékos megtévesztés áll, ami a rideg valóságot akarja eltakarni a befektetők elől. Úgy vélte, ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor biztosan nem az.
  3. „Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” Kostolany édesapjától örökölte optimizmusát, ami élete során számtalan alkalommal húzta ki a bajból vagy segítette hozzá a sikerhez. Ennek köszönhetően a legváratlanabb és legszerencsétlenebb tőzsdei eseményekben is képes volt meglátni a lehetőségeket és busás profitra szert tenni abból. A piaci borúlátást beteges elfoglaltságnak tartotta, amiből semmi jó nem származhat.
  4. „A tapasztalat a legrangosabb diploma” Az tőzsdézők egyik legfontosabb feladatának azt tartotta, hogy magát az életet tanulmányozzák a piaci szereplők: utazzanak sokat, ismerjék meg a világot és tanuljanak meg olvasni a sorok között. Úgy vélte, ha ez némi egészséges cinizmussal is párosul, akkor az nagyon kifizetődő lehet a parketten is.
  5. „A teljes stabilitás nem elérhető” A pénz- és tőkepiacok folyamatosan mozgásban vannak, a globalizáció pedig időről időre új szereplőket szippant be a rendszerbe. Ez biztosítja a legkedvezőbb befektetési lehetőségeket és a piaci likviditást is. Éppen ezért nem lehet egy kapitalista rendszer statikus, így a stabilitás örökre vágyálom marad. Lesznek viszont stabilabb és instabilabb ciklusok, amiben a megfelelő stratégiát alkalmazva bárki jó eséllyel tehet szert magasabb hozamokra.

 

Még 5 gondolat a tőzsdéről, amin érdemes elgondolkodni

  • „A tőzsdén az úgynevezett általános vélekedés egy fittyinget sem ér”
  • „Nem a gazdagsága kell törekedni, hanem a függetlenségre”
  • „Az értékpapír árfolyamának csökkenése vagy növekedése semmit sem mond a jövőről. A vásárlást más indokra kell alapozni”
  • „Digitális prognózis nem létezik, ha előtte nem tápláljuk be az adatokat. Az előrejelzés minősége tehát a számítógépet vezérlő emberi agytól függ.”
  • „Ha az az érzésünk, hogy a tőzsdén rossz lóra tettünk, akkor azonnal ki kell szállni. Ha tőzsdei befektetésünk álmatlan éjszakákat okoz, azonnal számoljuk fel!”

 

 

A fenti 10 gondolat csupán a jéghegy csúcsát jelenti ahhoz képest, hogy milyen szellemi örökséget hagyott hátra André Kostolany az utókornak. S bár változnak az idők, Kosto bölcsességeinek legtöbbje éppúgy megállja a helyét a 21. században, mint bármikor korábban.

Profilkép Andre Kostolanyról

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.