A lényegesen alacsonyabb olajárak elsődleges oka az amerikai nem konvencionális technológia (pl. pala olaj) elmúlt tíz évben tapasztalható felfutása volt, melyre sokkal rövidebb ciklusidejű beruházások jellemzőek, mint a konvencionális megoldások esetében. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy hagyományos lelőhelyből relatíve hosszú ideig lehet kitermelni, és a jelentős kezdeti feltárási, fúrási és egyéb költségekhez képest a folyamatos működtetés viszonylag kevés pénzbe kerül (azaz magas a fix költségek aránya a változó költségekhez képest). A nem konvencionális mezők ehhez képest hamar, akár két-három év alatt is kimerülnek, viszont a költségek között kisebb a súlya a kezdeti „egyszeres”, és nagyobb a folyamatos többszöri költségeknek. De ez annyit is jelent, hogy hamarabb lehet egy projektet megnyitni, mert azon az időhorizonton, amíg a kútból jön a cucc, könnyebb pénzügyileg is tervezni, mint a hagyományos esetben, ahol egy évtizedes előre látásra is szükség lenne. A rövidebb beruházási ciklusidő nagyobb rugalmasságot is jelent, könnyebben alkalmazkodik a kínálat az árakhoz, ahogy azt a 2015 nyara után jelentősen visszeső amerikai termelésen meg is figyelhetjük.
Az összeomló olajárnak volt egy olyan következménye is, hogy a szektor által használt speciális szolgáltatások (oil services) iparágaiban is beszakadtak az árak, a kitermelők így nem csak a végtermékük árában, de költségeik területén is komoly deflációval találkoztak, ami enyhítette a felező olajár által okozott pénzügyi sokkot. Most ott tartunk, hogy az egyes termelők számára érezhetően lejjebb van az a végtermék ár, ami mellett már megéri ismét termelni, és úgy tűnik, a kitermelés felfuttatásáról már nyáron hoztak döntéseket.
Olajfúró tornyok az Egyesült Államokban és a 12 hónapos határidős olajár
Az ábra az Egyesült Államokban éppen működő fúrótornyok számát mutatja (ami nem azonos a működő kutak számával, mivel egy torony több kútért is felelős lehet) az olaj árának függvényében. Az olajárak esetében az éppen 12 hónappal későbbi lejáratra vonatkozó határidős piaci árat vettem, ahol a pillanatnyi keresleti, kínálati, illetve tárolási ügyek nem zavarnak be az árfolyamba, elvileg jobban érződnek a hosszú távú várakozások. Mivel attól a döntéstől, hogy elkezdünk kutat fúrni addig, amíg a kút tényleg működésbe lép, eltelik egy kis idő, az olajárat 16 héttel (bő három hónappal) előre toltam. Ez alapján az látszik, hogy a nyári 45 dolláros (!) olajár már elég volt ahhoz, hogy a fúrási tevékenységben legyen egy kis élénkülés, és a mostani 50 dollár körül szinthez még magasabb kútszám tartozik.
Azt senki nem várja, hogy a kutak száma ismét elérje 2014-es 1600 körüli értéket, de azt nem lehet nem észrevenni, hogy ez az 50 dollár körüli szint már megmozgatja a piac fantáziáját annyira, hogy a kínálat egyből reagálni hajlandó.
Az OPEC 2014. novemberi döntésével lényegében lemondott arról, hogy a saját kitermelésének korlátozásával karban tartsa az árakat, és inkább a piaci részesedését igyekszik megtartva tudomásul vette, hogy az árkiegyenlítő termelési alkalmazkodás mostantól az amerikai nem konvencionális termelők feladata lesz. Ez viszont azt is jelenti, hogy az amerikai termelés felfutása, mely, mint fentebb írtam, a rövid ciklusidők miatt igen gyorsan tud be- és kivonulni a piacról, hamar meg tudja a törni az áremelkedés lendületét. Ez nem jelenti azt, hogy 50 dollár a limit, de azt igen, hogy minél magasabb az ár, annál nagyobb valószínűséggel önti el a piacot az újabb kínálat. Az olajár jelentős emelkedése miatt tehát egy ideig nem kell fájjon a fejünk.
Forrás: Bloomberg
