Nem kell elkiabálni, de mintha emelkednének Japánban a fogyasztói árak, amire 1997 óta nem került sor. Ez nem kis dolog.
Japán elhúzódó bajainak egyik szimptómája, és egyben talán oka is volt a permanens defláció, ami 1997. óta jellemezte a gazdaságot. A belső gazdasági folyamatoktól nagyrészt függetlenül alakuló energia és élelmiszerek nélkül számolt árszint 1997. és 2013. között nagyjából 8 százalékkal esett, ami így összesen nem sok, de a csökkenés folyamatos volt, nem volt olyan év, hogy az árak ne lettek volna egyre kisebbek. A második Abe-kormány egyik ígérete 2012-ben volt, hogy a lefele tartó spirált megtöri, és végre minimális áremelkedést hoz a gazdaságba. Három év után úgy tűnik, némi sikert tudnak felmutatni, az árak, ha nem is nagyon, de két év alatt összesen mintegy másfél százalékkal emelkedtek.
Az élelmiszer- és energiaáraktól megtisztított árszint alakulása Japánban, 2010 = 100
Az adatok nem szezonálisan igazítottak, ezért a fűrészfogazás, viszont igyekeztem korrigálni a 2014. áprilisi áfa-emelés torzító hatását, ami egyszeri lépéssel 1,8%kal emelte meg amúgy az árszintet. (Mivel az áfa-változás nem igazi belső inflációs folyamat, jobb anélkül ábrázolni a folyamatot.) Az üzenet egyértelmű: úgy tűnik, nem ördögtől való azt mondani, hogy emelkedő pályára léptek az árak. Reméljük, ez így is marad.
Ezzel viszont az a gond, hogy minden kommentár ellenére, ami összeköti Abe Sinzo két emblematikus lépését, a jegybankpénz nyomtatásával finanszírozott költségvetési expanziót, illetve az ennek nyomán leértékelődő jent az ismét emelkedő árakkal, hosszú távon egyáltalán nem látszik semmi együttmozgás sem a pénzmennyiség-árszint, sem az árfolyam-árszint viszonylatban.
A jegybankpénz mennyisége és a fogyasztói árszint viszonya
Ezt az ábrát egyszer már hoztam, most frissítettem, de sok különbség nem látszik rajta: mintha nem lenne kapcsolat a jegybank pénznyomtatása és a fogyasztói árak nagysága között. (A világoskék vonal tehát nem inflációs ráta, azaz nem az árak éves változásának sebességét mutatja, hanem magát az árszintet.) A pénzmennyiség három év alatt majdnem triplázódott, de az árakról ez ne mondható el. Kicsit árnyaltabb a kép, ha két külön tengelyen ábrázoljuk a két adatot.
A jegybankpénz mennyisége és a fogyasztói árszint viszonya
Ebben az esetben más a skála, itt látszik némi egyidejűség az agresszív pénznyomtatás és az árszint között, de ha háromszorozni kell a jegybank mérlegét ahhoz, hogy az árak három év alatt másfél százalékkal nőjenek, akkor azért ez nem a leghatékonyabb módszer. Nézzük, mi mondható el az árfolyam hatásáról!
A jen árfolyama és a fogyasztói árszint közti viszony
A fenti ábra a jen kereskedelmi partnereivel vett átlagos árfolyamát veti össze az árakkal. Az árfolyam a bal skálán van, ráadásul fordítva, jelezve, hogy a gyengülő jennek emelnie kellene a belföldi árakat. Ez még kevésbé meggyőző, mint az előző összevetés, a folyamatos árszínvonal-csökkenéssel jellemzett 15 évben az árfolyam ide-oda csámborgott, szemmel látható hatás nélkül a belföldi árakra. Biztos van olyan ökonometriai hókuszpókusz, amivel kimutathatunk valami kapcsolatot az elmúlt három évre, de a 180 feletti adatpontot tartalmazó másfél évtized alapján nagy korrelációt nem lehet kiolvasni.
A helyzet az, hogy az infláció természetéről igazából sokkal kevesebbet tudunk, mint gondoljuk,és minden bizonnyal mikroszintű, vállalati, technológiai és társadalmi folyamatok határozzák meg leginkább az árakat, főleg Japánban. De az figyelemre méltó, hogy egyelőre úgy tűnik, az ország pozitív irányban változik, és legalább a deflációval sikerült csinálni valamit, amit előtte 15 évig nem.
Forrás: Bloomberg, Aegon
