járvány Kína lakossági fogyasztás piacok részvény

3 ok, amiért elmaradt a lakossági fogyasztási boom Kínában

by Total Return 2023. augusztus 3.

– Szujó Tamás, VIG Alapkezelő

A kínai járvány kezelés 2020-ban kétségkívül más dinamikát mutatott, mint Európában vagy Amerikában. Míg utóbbi régiókban erős gazdasági visszaesés mutatkozott az első évben, Kína a nagyfokú szigor ellenére (vagy éppen emiatt) növekedni tudott, sőt, előnyét 2021-ben tovább növelte.

A kínai részvények fölött ugyanakkor egyre gyülekeztek a sötét felhők, az állami intervenció és az ingatlanpiac okozta bizonytalanságok miatt például sokan váltak óvatossá. Maradt azonban egy dolog, amire a kínai vezetés és a befektetők egyaránt vártak: a kínai lakossági fogyasztás visszapattanása.  A várakozások nem voltak alaptalanok, jó példaként szolgáltak rá a fejlett országok. A fogyasztás-bővülés legnagyobb gátja a járvány miatti sok korlátozás volt, amelyet a világ többi országához képest jelentős késéssel, 2022 végén szüntettek meg az 1,4 milliárd lakosú országban. A lezárások vége azonban nem hozta meg a várva várt felpattanást (mi is csak óvatos pozíciókat veszünk fel a kínai részvénypiacon) – nézzük meg, mik játszhatnak ebben szerepet?

  • Építőipar: az 53 millió alkalmazott különösen érzi a lassulást

Az utóbbi 2 évben sokszor találkozhattunk kínai szellemvárosokat ábrázoló képekkel. Több nagy ingatlanfejlesztő cég ütközött likviditási problémákba (az egyik legnagyobbnak számító  Dalian Wanda júliusban leányvállalati részesedéseiből kényszerült értékesíteni, hogy a kötvényesek követeléseinek eleget tudjon tenni). Az építőipar lassulása közvetlenül fogja vissza a belföldi fogyasztást, mivel a szektor a legutolsó statisztikák alapján 53 millió embert foglalkoztat (ez a 733 milliós munkaerő több, mint 7%-át teszi ki!), és a szektor gyenge lábakon állása sok vásárlót tántorít el a vásárlástól, akik így inkább megtakarítanak. A lakásépítések dinamikája siralmas: az éves csökkenés a legmélyebb pontján nagyjából 50%-ot mutatott. Ez jelentősen rosszabb szám volt, mint a világ többi pontján.

forrás: Bloomberg

  • Munkaerőpiac: rengeteg állástalan városi fiatal

A hivatalos munkanélküliségi adatok ugyan nem mutatnak jelentős romlást (júniusban 5,2% volt a hivatalos ráta), azonban a felszín alatt csúnyább kép bontakozik ki. A városi területeken élő fiatalok körében a szám nagyon magasra, 21% fölé kúszott. A nyári hónapok persze szezonálisan tipikusan gyengébbek, azonban a 2018 óta publikált mutató eddig rendre rosszabb képet festett, mint az azt megelőző évben. A problémát a Párt is érzékelte, a tavalyi évben pénzbeli ösztönzőket jelentettek be a fiatalokat foglalkoztató vállalatoknak, ezek azonban eddig hatástalannak bizonyultak. A munkaerő aktivitásában is történtek változások. Egyrészt a fiatalság körében egyre népszerűbb a ’lying flat’ mozgalom, amelynek lényege, hogy elutasítják a társadalomban betöltendő „hasznos” szerepkör gondolatát, és a lehető legkevesebb erőfeszítéssel (és kevesebb költéssel)szeretnék tölteni a napjaikat – ezzel akár vállalva a szerényebb életkörülményeket is. Másrészt Kína az ezredforduló óta az egyik legnagyobb ugrást mutatta be az egyetemre járó diákok számában: míg 2019-ben már több, mint 40 millióan vettek részt felsőoktatásban, 20 évvel korábban ez a szám még csak néhány millió fő volt. A kétségtelenül pozitív tendencia egyik hátulütője, hogy az ország gazdasági szerkezete nem képes ugyanilyen sebességgel lekövetni ezt, így a folyamat a strukturális munkanélküliséget erősítheti.

forrás: Bloomberg

3) Bizalom: puskapor van, tűz még nincs

Bár az országot vezető Kínai Kommunista Párt sokszor drasztikus lépésekkel igyekezett kezelni az elmúlt 3 év nehézségeit, a lakosság gyakran érezhette, hogy ezek az intézkedések lehettek volna átgondoltabbak is. A koronavírus első két évében a közvetlenül a lakosság pénztárcáját érintő segítségek összege elenyésző volt (különösen a nyugati országokhoz képest), inkább a vállalkozások és önkormányzatok voltak fókuszban. A szervezetlenség is sokat rontott a bizalmon, a helyi lapok sokat cikkeztek róla, hogy a covid-zárlat feloldása után jelentős hiány van az alapvető gyógyszerekből. A bizalomindex visszapattanása némi reményt nyújt, de a helyzet még mindig igen messze áll a koronavírus előtti időktől. A kínai lakosság megtakarításai egyébként egészséges szinten vannak, növekedni is tudtak az elmúlt 2 évben. Puskapor tehát van, viszont egyelőre kérdés marad, hogy mi és mikor fogja fogyasztásra ösztönözni a lakosságot.

forrás: Bloomberg

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.