Ugyanaz, és mégis kicsit más. Az eurózónás államkötvények piacán két némileg ellentétes, de esetleg mégis összefüggő trend látszik 2017-ben. Az egyik, hogy a rövid lejáratú német államkötvények egyre negatívabb hozamszinteken kereskednek: a kétéves hozam már -0,94 százalék. Emlékeztetőül: a jó minőségű, és kamatkockázatot nem hordozó államkötvények, mint pl. a kétéves német, az értékpapír-fedezet mellett nyújtott bankközi hitelek piacán központi szerepet töltenek be, viszont az EKB „áldásos” tevékenységének hála egyre kevesebb van belőlük, egyre nagyobb belőlük a hiány. Ezért az áruk is elképesztően magas, a rajtuk elérhető hozam pedig vastagon negatív. A mostani hozamszint már történelmi minimum.
A kétéves német államkötvény hozama
A némethez hasonlóan viselkedik a holland kétéves papír, de nem meglepő módon lemarad tőle a hasonló lejáratú spanyol, olasz és portugál kötvény. Az olasz mindig is a nulla körül pendlizett, a spanyol pedig éppen hogy alatta kereskedik az elmúlt 10 hónapban.
Kétéves államkötvényhozamok az Eurózónában
Ami most érdekessé teszi ezt a dolgot, az a dinamika. A német-holland új negatív csúcsok mellett a spanyol-olasz páros nem tud lejjebb menni, sőt, az utóbbi napokban a spanyol hozamok emelkedtek is. Ezen kívül levált a német piacról a francia, ami eddig kéz a kézben járt vele. Egyelőre nem világos, hogy a francia kötvények viselkedését mi magyarázza, és hogy a mostani folyamatot stabilitásnak értelmezzük (végül is a hozamszint nem változott, nagyjából -0,5 százalékon van régóta), vagy éppen gyengülésnek (mivel nem követte le eddigi párját).
Akárhogy keverjük-kavarjuk, a közös deviza, annak infrastruktúrája, illetve a mögöttes egyensúlyi folyamatok csak újabb kérdéseket tesznek fel nekünk, melyeket egyelőre nem tudunk, vagy nem merünk megválaszolni.
Forrás: Bloomberg