piacok

Scheiße!

by totalreturn 2015. október 8.

–         7 éve nem zuhant akkorát az ország exportja, mint augusztusban, mélyen alulmúlva a várakozásokat. Az előző hónaphoz képest 5,2 százalékos volt a kivitel csökkenése euróban számolva. Utoljára közvetlenül a válság kirobbanása után, 2009 januárjában mértek ekkora visszaesést. A német külkereskedelmi mérleg (export-import értékének aránya) ugyan még mindig 12,3 milliárd eurós többletet mutatott a nyár utolsó hónapjában, ez azonban csaknem 3 milliárddal elmarad a tervektől. Augusztusban egyébként a kivitellel együtt a behozatal is csökkent, több mint 3 százalékkal. A számok sajnos azokat igazolja, akik a globális lassulás erősödésétől tartanak.

–         A másik aggasztó hír szintén a német vállalati szektor gyengülését igazolja. A Deutsche  Bank tegnap közzétett figyelmeztetése szerint a harmadik negyedévben csaknem 7 milliárd eurós leírásra kényszerül, mégpedig a vállalati tevékenységhez kötődő egységében. Bár a bank közleménye szerint a veszteség túlnyomó részét, 6,5 milliárd eurót egyszeri költségek okozták, (a szigorúbb szabályozás miatti tartaléknövelés, és korábbi leánycégének, a Postbanknak a leépítése) a részvények mégis 6 százalékkal estek részben a várható osztalékcsökkentésnek köszönhetően, részben a német gazdaság egészét súlyosan érintő  VW-botrány okozta ijedtség miatt.

A kettő közül az előbbi hír tűnik aggasztóbbnak, hiszen az augusztusi külkereskedelmi adatban még nincs benne a Volkswagen rombolása, annak becsapódását egyelőre még nem lehet felbecsülni. 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.