makrofolyamatok

Milyen lesz az idei év?

by totalreturn 2015. október 12.

Őszintén szólva januárban sokkal jobbra számítottunk, de valahogy nem indult be, aminek kellett volna, és belassult, aminek nem kellett volna. A világgazdaságról ugyan azt gondoljuk, hogy a szolgáltatások szerepe az iparhoz képest egyre fontosabb, és ez minden bizonnyal így is van, de még mindig igaz, hogy az ipari termelés növekedése nélkül nincs komoly gazdasági konjunktúra. Ez pedig a legnagyobb gazdaságokban nem valami izmos. Az alábbiakban hozok pár fixbázisú indexet, ami a kibocsátási változók szintjét, és nem változásának ütemét mutatja. Ez a mutató jobban ábrázolja a rövid távú konjunkturális folyamatokat, igaz, csak akkor használható, ha az adatsor a szezonális, valamint a havi munkanapok számának eltéréséből eredő hatásoktól meg van tisztítva. A függőleges vonalakat 2014. decemberére húztam be, tőlük jobbra van 2015.

Amerikai ipari termelés

Augusztusban már örvendtem, hogy milyen jó, hogy emelkedik, de most megint csökken. Az ipari termelés háromnegyed százalékkal van lejjebb, mint decemberben, ami nem sok, de tavaly augusztusban decemberhez képest 4,3 százalékos nem évesített expanziót mértünk. Így azért már ez csalódást kelt.

Németország

Itt az a gond, hogy tavaly decemberben azt láttuk, hogy minden adott ahhoz, hogy végre legyen ipari növekedés. Mégsem lett. Mint ahogy a hitelezés sem indult meg úgy, ahogy reméltük. A kettő egymástól nem független. Az Eurózóna egészéről nincs ilyen frankó igazított adat, de a rendkívül zajos idősor 12 hónapos mozgóátlaga 1,6 százalékos növekedést mutat. Ez legalább pozitív, bár ennél többre számítottunk.

Egyesült Királyság

A kivétel: 2015-ben Angliának és alattvalóinak viszonylag jól ment. Nem csoda, hogy Cameront végül újraválasztották.

Japán

Ez viszont csalódás. A januári megugrás átmeneti volt (mivel ilyen volt 2014ben is, lehet, hogy ez valami új keletű szezonális hatás, amivel még nem tud mit kezdeni a módszertan), most egyre rosszabbak az adatok. A minisztérium jelentős javulást jósol októberre, ami rá is férne a japán iparra.

A világkereskedelembe kerülő áruk volumene

Ezt tudja az elemzői közösség a legkevésbé megmagyarázni, ezért jobb híján mindenki azt mondja, hogy csak átmeneti a visszaesés. Lehet, hogy tényleg az lesz, majd meglátjuk, de 2008. óta nem esett a kereskedelmi forgalomba kerülő áruk volumene. Előtte 2001-ben volt ilyen. Ez a visszaesés nem olyan jelentős, éves átlagban még nem is mínuszos, de a havi dinamika elgondolkodtató. Mostantól viszont szépen kellene növekednie ahhoz, hogy ne kelljen átírni mindent, amit gondolunk a világról. Hajrá!

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.