makrofolyamatok

Hova lett a defláció?

by totalreturn 2015. november 17.

Most jött ki az amerikai inflációs adat, ami szerint az energia- és élelmiszerárak közvetlen hatásától megtisztított ún. „maginfláció” 1,9%-on áll. Az elfogadott sarokszámok szerint 0 és 2% közti infláció esetén beszélhetünk stabil árszintről, ezen a sávon belüli éves emelkedés természetes folyamat. Ha viszont innen Amerikában az árak emelkedésének üteme egy kicsit feljebb menne, akkor már inflációs területre lépnénk, ami tudjuk, hogy a kamatpolitika tekintetében mit jelentene.

Az élelmiszer és energiaárak nélkül számolt amerikai infláció

Ugyanez Európában kicsi másképp fest, de csak annyiban, hogy a ráta lejjebb van (1,1%), de szépen felfele tart. A maginfláció elvileg nem tartalmazza az olajár esésének hatását, de csak annyiban nem, hogy a kalkulációkor kimarad a benzinár és a többi energia- és élelmiszerkomponens. De mivel az energiaárak átgyűrűznek az általános költségekbe is, ezért a másodkörös hatások már megjelennek a többi termék és szolgáltatás áraiban (pl. a szállítási szolgáltatásoknál, de a kenyér árában is, ha olcsóbb felfűteni a kemencét), így azt elmondhatjuk, hogy a maginflációt a tavalyi olajáresés az elmúlt 12 hónapban biztosan lefelé húzta. Ez azonban mögöttünk van, tehát erről az oldalról inkább normál üzemmenetre számíthatunk, a felező olajár szépen kiesik a mindenkori 12 hónapos visszatekintő árváltozás számításából. Így már kicsit máshogy néznek ki az európai árszínvonal változásával kapcsolatos kilátások is. Nem kell félni a vágtázó inflációtól, de a defláció, legalábbis a fogyasztói árak szintjén, sokkal, de sokkal kisebb veszélynek tűnik, mint akár fél évvel ezelőtt.

Az élelmiszer és energiaárak nélkül számolt infláció az Eurózónában

Ha hozzátesszük, hogy emellett Japánban is pozitív inflációs folyamatokat látunk (a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt), akkor elmondhatjuk, hogy a fejlett világban a defláció esélye jóval kisebb, mint korábban. A teljesség igényével azért azt hozzá kell tenni, hogy a fejlődő országokból, főleg Kínából, még mindig deflációs hatások érkeznek.

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.