piacok

Várjuk az ECB-t, de nagyon

by totalreturn 2015. november 27.

A kétéves német államkötvény momentán -0,43 százalékos hozamon kereskedik, ami természetesen történelmi rekord. Lefele.

A kétéves német államkötvény hozama az elmúlt húsz évben

A hozam részben azért annyira mínusz, mert a bankközi fedezett hitelezéshez használható jó minőségű állampapírokból kevesebb van, mint kellene, részben pedig azért, mert az ECB kötvényvásárlási programja mellett amúgy negatív betéti kamattal „kényezteti” a bankközi piac szereplőit. A piac most első sorban Mario Draghi szavaiból arra következtet, hogy a tavaly megszellőztetett, és az idén bejelentett kötvényvásárlási programot az eurózónás jegybank magasabb fokozatba kapcsolja, ami — elvileg — még lejjebb nyomhatja az amúgy is alacsony, a rövidebb lejáratokon már negatív kamatot.

Az Eurózóna egyébként igen furcsa helyzetben van, mert a növekedés nem veri ki a biztosítékot, ugyanakkor az üzleti és fogyasztói optimizmus a gazdasági ciklus csúcspontján van.

Az Európai Bizottság Gazdasági Bizalmi Indexe az elmúlt húsz évben

A kamat az elmélet szerint a tőke határtermékével egyenlő, azaz azzal a hozadékkal, amit az éppen utoljára megvalósított beruházás jelent a gazdaságnak. Negatív hozamú beruházás a gyakorlatban nem kevés van (a bebukott üzleti vállalkozások de facto azok), a szocializmusban pedig, aminek a visszahozásán Magyarország az utóbbi években fáradozik, tömegével történtek ilyen baromságok, amibe aztán bele is bukott a rendszer, de piacgazdaságban a vállalkozók, legalább a szándékaik szintjén, nem vágnak bele tömegesen biztosan negatív jelenértékű projektekbe. Azt állítani tehát, hogy az egyensúlyi kamat negatív, logikailag azzal egyenértékű, hogy a beruházások minden bennük foglalt innovációval egyetemben mostantól összességében csökkentik a gazdaság kibocsátását, és rontják az életszínvonalunkat. Ebben az esetben viszont a negatív kamattal a jegybank éppen arra ösztökéli a szereplőket, hogy mindenféle romboló hatású projektbe bátran fogjanak bele, úgyis olyan jól élünk, nem igaz? Mindenféle makro modellel persze ki lehet hozni, hogy az egyensúlyi — „wickselli” — kamat negatív, de csak akkor, ha azt gondoljuk, hogy az innováció, a technológiai fejlődés éppen visszafelé halad. Nem csak az Apple Store-ba nézve látom ennek az ellenkezőjét, így pusztán józan ésszel nehezen fogadom be, hogy a kölcsönbe adott pénznek, mint szolgáltatásnak, negatív legyen a jutalma úgy, hogy közben még defláció sincsen.

De piacnak mindig igaza van, úgyhogy biztos megvan az oka az egyre mínuszosabb német államkötvénykamatnak. Majd egyszer megtudjuk, hogy mi az.

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.