piacok

Úgy tűnik, nem most

by totalreturn 2016. május 3.

Úgy emlékszem, mintha írtam volna annak idején, hogy halleluja, a régi csúcsára ment a széles Nasdaq, csak nem találtam meg a bejegyzést. Lehet, hogy csak akartam róla írni. Mindegy, most úgy tűnik, elsőre nem sikerült a csúcsdöntés. Pontosabban éppen hogy sikerült (az index kb. 100 ponttal volt feljebb tavaly július 20-án nap közben, mint 2000. március 10-én), de azt a szintet egy hétig sem bírta tartani. Tavaly év végén még próbálkozott csúcstámadással, de nem sikerült. A 2015-ös csúcsból tehát csak egy behalt kitörés lett.

A Nasdaq Composite Index negyedéves bontásban

Heti bontásban látszik, ahogy július óta alacsonyabb csúcsokat és mélypontokat csinál a piac, ahogy most éppen a 200 napos mozgóátlagával is küzd. (A 200 napos nincs az ábrán.)   

A Nasdaq Composite Index heti bontásban

A határozottan behalt kitörések mindig veszélyesek, mivel megnövelik a jelentős korrekció valószínűségét. Egyre több jel mutat arra, hogy a részvénypiaci tűzijátéknak még nincs vége, sőt, lehet, hogy csak most jön a java.

Forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.