A világkereskedelem trendjeiről már volt szó korábban. A kereskedelem dollárértéke harmincöt év alatt tizenhatszorozódott (!), és jelentősen nőtt a globális GDP-hez mért súlya is. Nem véletlenül: a hidegháború végével több mint kétmilliárd ember kapcsolódott be a globális termelési láncba (ez az ún. kiszervezési folyamat, vagy outsourcing, aminek a társadalmi hatása a Brexit-szavazásban illetve az amerikai elnökválasztásban csapódott le), és jelentős gazdasági növekedést hozott a világ egészében. Az amerikai, brit társadalmi válság és a globális konjunktúra nincsenek ellentmondásban: a vesztes a közepesen és alacsonyan képzett nyugati alkalmazotti réteg (munkásosztály, mondhatja az, aki szeret osztályokban gondolkodni), a nyertes a feltörekvő országokban nagyjából mindenki.
Ahogy az idézett bejegyzésben az ábra mutatta, a fák nem érnek az égig. A kereskedelem már relatív értelemben nem növekszik, és ennek okait a sok tudós közgazdász igyekszik megfejteni. Az egyik ok, amiről nem sok szó esik az, hogy a termeléskiszervezési folyamat nagyjából elérte határait. 25 év elég hosszú idő ahhoz, hogy aki akarta, már átalakította a vállalati struktúrát és Kínába, Vietnámba vagy Indonéziába vitte azt a termelési fázist, amit szeretett volna. A kiszervezés által nyújtott növekedési előnyöket learattuk, maradt a normális, organikus fejlődés, ami természeténél fogva mérsékeltebb konjunktúrát eredményez, mint az outsourcing hozta forradalmi periódus.
Ahogy a Szovjetunió megszűnésével az országok között leomlottak a tényleges és képletes falak, a világkereskedelem is felpörgött, de ez nem csak annyiból állt, hogy megrakták a hajókat árukkal és termelési alkatrészekkel, és irány a tengerentúl. A kereskedelmet régiós kereskedelmi egyezmények (regional trade agreement, RTA) szabályozzák, melyeket országok, illetve országok feletti egységek, pl. az Európai Unió kötnek egymással. Az alábbi ábra jól mutatja, hogyan jöttek egymás után létre ezek az egyezmények, és minden egyezmény megkötése újabb löketet adott a nemzetközi kereskedelemnek és munkamegosztásnak.
Adott évben megkötött regionális kereskedelmi egyezmények száma
Nem csak az egyezmények kilencvenes évek eleji megugrását láthatjuk, de azt is, ahogy az utóbbi években ezeknek az egyezményeknek a száma visszaesik. (Az alacsonyabb érték kevesebb új egyezményt jelent, tehát az életben lévő egyezmények száma még mindig növekszik, csak egyre kevésbé.) Az is feltételezhető, hogy a fontosabb egyezményeket már megkötötték, és a most életbe lépő megállapodások globális jelentősége kicsi. Ha mondjuk Trinidad köt megállapodást Izlandal, annak jelentősége eltörpül egy Ausztrália-Európa viszonylathoz képest.
A globalizáció, mint folyamat, tehát évek óta lassul, növekedéshez való hozzájárulása egyre kisebb. Ha új falakat nem is építünk, ez a hátszél akkor sem áll a rendelkezésünkre, ha se Donald Trump, se Marine Le Pen nem csinál semmi otrombaságot.
Forrás: WTO