Mindig is tudtuk, nem egyszerű kérdés, hogy kit és hogyan választunk meg. Egészen más dolog az össztársadalom szintjén hosszabb távon optimális döntések véghezvitele és a jelen kérdése. A hosszú távú optimális döntések a fiataloknak jók, de például egy nyugdíjas lehet mást részesít előnyben ha racionális, magával foglalkozó saját hasznának maximalizálásával foglalkozó egyén. Persze ezt a politikusok meg is lovagolják: mindig a tömegre kell lőni, mindig ígérni kell valami rövid távon bíztatót, meg persze azon a pályán kell játszani, amelyik leginkább nekünk fekszik. Sőt ha a filozófiai eszmefuttatást tovább visszük, már önmagában megkérdőjelezik sokan a népfelség elvét, a mindenféle cenzus nélküli demokráciát, avagy azt, hogy a tömeg egyáltalán tud –e a saját sorsáról optimálisan dönteni? (sosem volt ez másképp, már a demokrácia őshazájában, a korai görög társadalomban sem voltak erről kisebb viták) És akkor persze Kenneth-Arrow lehetetlenségi tételét meg sem említettük, ami a Nobel díjas szerző(k) eszmefuttatása arról, hogy a demokratikus döntéshozatal nem feltétlenül nagyon hatékony – már ha óvatosan értelmezzük.
De inkább térjünk is át – a hosszabbra nyúlt bevezető után – a mostani témánkra. Már pár évaddal korábban megjelent az amerikai Kártyavár (House of Cards) sorozatban, hogy a sokak számára leginkább demokratikusnak tartott választási rendszerben hogyan használják fel (illegálisan) a szavazók személyes adatait arra, hogy minél többet megtudjanak a választókról (mit is kell nekik ígérni), majd befolyásolják a választási eredményeket. Persze mondhatjuk, hogy ez csak fikció, de azért az már kiinduló pontként sem véletlen, hogy a sorozat alkotói kisebb-nagyobb eltérésekkel (persze nézhetőnek/eladhatónak kell lennie a sorozatnak) többnyire mégis a valós életben megtörténteket igyekeznek leképezni a sorozatban is. Mellesleg a volt amerikai elnök, Obama is azt nyilatkozta, hogy azért nagy vonalakban eléggé hasonlít a valós politikára a sorozat…
De ennél a kis utalásnál azért azóta már sokkal többet tudunk. A legismertebb lapok (Observer, The Guardian) már sokkal érdekesebb összefonódásokról írtak, tényfeltáró cikkektől hangosak folyamatosan. Sokat hallottunk az elmúlt időben az orosz hackerekről, a dezinformáció terjesztéséről, meg úgy általában arról, hogy manapság már nem az információhiány a probléma, hanem sokkal inkább az ellenkezője: annyi forrásból juthatunk információhoz, hogy nem tudjuk eldönteni éppen melyiknek higgyünk. De itt azonban már valami egészen más kezd körvonalazódni. Trump és a mögötte álló milliárdosok, üzletemberek, érdekcsoportok (Robert Mercer, Steve Bannon vagy az ide kapcsolódó Brexit párti, UKIP-os Nigel Farage) nem kicsit használhatták az új technológia adta lehetőségeket.
Ugye Neked is rémlik, amikor a Facebookon olyan ártatlannak tűnő 4-5 kérdésből álló mini kérdőíveket töltesz ki, ami megállapítja majd, hogy éppen melyik színészre, sportolóra, Trónok Harca karakterre vagy akárki másra hasonlítasz a leginkább, no meg persze időnként megadod, hogy hova utaztál, melyik a kedvenc foci csapatod, vagy éppen miket lájkoltál stb. És persze az okostelefonod tudja merre jártál, a gmail meg az e-mailekből már kiszedi az egyes emberek telefonszámát, e-mail címét, nevét stb., így sokszor ismeretlen számról hívnak Téged, de az okostelefon már beírja az e-mailekből szerzett információk alapján, hogy xy lehet a hívó fél. No meg persze megnézném, hogy a különböző pár száz oldalas felhasználási feltételeket hányan olvassák el és értik meg, hogy mihez is adnak jogot a Facebook, Google, Microsoft stb. cégeknek, ha használni akarják a termékeiket.
Elsőre ártalmatlannak tűnik, aztán kiderül, hogy annyira mégsem az. Az említett cikkek szerint, igen komoly befektetéssel, katonai technológiák, pszichológusok, kutatók és mindenféle szakemberek segítségével olyan adatbázisakt és szoftvereket hoztak létre, amelyekkel már választási eredményeket lehet befolyásolni, nem is akármilyen módon. Az egyik legfőbb információforrás az általunk önkéntesen megadott Facebook profil lehet, amiből egyre többet és többet tudnak meg, egyre több választóról. Majd ezt szépen felhasználhatják, egyre nagyobb pontossággal megállapítván a felhasználó preferenciát, manipulálni az ellenszavazót, a bizonytalanokat pedig már személyre szabott információval tudják egyre erőteljesebben befolyásolni. Mindenkinél azt az egyéni érzelmi fordítót igyekeznek megtalálni, amivel a leghatékonyabban lehet elgondoltatni, elbizonytalanítani, majd a másik irányba terelni az illetőt. Mindezt persze többnyire törvények tiltják (különösen a kampány során), de a törvények nem igazán tudnak lépést tartani a technológia változásával. Egyre inkább úgy tűnik, hogy egy-egy érdekcsoport állhatott a Brexit és Trump megválasztása mögött is. Az adatbányász cégeket, katonai technológiákat, majd az illetők targetálását, manipulálását milliárdosok finanszírozhatták, eleinte harmadik világbeli országokon tesztelve, vagy eredetileg még oda szánva, aztán később Nagy Britanniában és az USA-ban is bevetve. Majd elérvén a céljukat egyre inkább kezdtek beépülni a kormányzat mögé, szerződéseket/információkat kapva, ami csak erősíti a helyzetüket és még hatékonyabbá teszi a működésüket.
Mi a tanulság? Érdemes elgondolkodni, hogy milyen információkat adunk meg magunkról és az innen-onnan jövő „érdekes” anyagok hitelességét (vagy éppen az interpretációt) kritikus szemmel nézni. Mindazonáltal érdekes kérdés, hogy ez a fajta menedzselt demokrácia vajon hová vezet?
Apró betűs rész: a fenti írás nem minősül befektetési ajánlásnak, értelemszerűen nem fedheti le az összes forgatókönyvet, egyszerűen csak a szerző saját, jelen információk alapján kialakított pillanatnyi véleményét tükrözi. Mindez a bejövő információk függvényében drasztikusan változhat.
Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!
