Demokrata támogatással nyerte meg az elnökválasztást, de jobb oldalon is kormányozna Joe Biden. Mire számíthat tőle a világ és különösen Magyarország? Pogátsa Zoltánt közgazdászt, a nemzetközi politikai gazdaságtan szakértőjét, a Soproni Egyetem docensét, az ELTE és a Veronai Egyetem oktatóját kérdeztük.
Egy újabb kritikus hozzáállású nagykövet az amerikai befektetésekre ugyan nem, viszont a már egy ideje globális pályán játszó Orbán Viktor nemzetközi megítélésére igenis hatással lehet.
Igazi péntek 13-a volt a novemberi Donald Trump számára: 306 elektori szavazattal 232 ellenében Joe Biden lesz az USA 46. elnöke. Trumpot sok kritika érte, most akkor fellélegezhetünk?
Donald Trump szerintem katasztrófa volt, Joe Biden megválasztásával legalábbis megvan rá az esély, hogy ő jobban csinálja a dolgokat.
Mi volt a baj Trump elnökségével?
Vegyük példának először a Párizsi Klímaegyezményt. A világ legerősebb gazdasága és történelmileg a legnagyobb szennyező egyszerűen kilép belőle – miközben azt a világ összes országa aláírja –, az elnöke pedig azt hozza fel indoknak, hogy a klímaváltozás nem más, mint egy kínai hoax, egy kitaláció. Mindez megkérdőjelezi a tisztánlátását.
Biden elkötelezte magát az egyezmény mellett, ami legalább jelzi, hogy érzékeli a probléma nagyságát. Tekinthetjük ezt első lépésnek a „decoupling”, a világgazdaságról való leválás visszafordításában?
Remélhetőleg igen. A világ első számú hatalmának kilépése az olyan szervezetekből, mint például a WHO és az UNESCO, globális problémát jelenthet.
A bilaterális kapcsolatokban is: Trump sokakkal veszett össze, Biden elnökségével egyre többen az Egyesült Államok visszatérését ünneplik a külpolitikába.
Jogosan. Vegyük például Kínát, amelyhez az USA története évtizedek óta ezer szálon kötődik. Itt tulajdonképpen nem is versengő, hanem sokkal inkább összefonódó gazdaságokról, országokról van szó. És elitekről: a befolyásos kínai kommunisták gyermekeit – nyilván lobbi céllal is – előszeretettel igazolják le olyan nagy amerikai befektetési bankok, mint a Goldman Sachs, a J.P. Morgan vagy a svájci UBS.
Együtt dolgoznak, együtt üzletelnek – sőt, még házasodnak is egymással. A republikánus szenátusi többséget irányító – és Bidennel állítólag jó viszonyt ápoló – Mitchell McConnell felesége, Elaine Chao például szintén kínai származású. Egyrészt sok amerikai cég gyárt vagy fektet be Kínában, másrészt meghatározó a technológiai transzfer is. Korábban ez nyugatról keletre irányult, mára azonban számos területen Kína lett a vezető – gondoljunk csak a kínai Huawei dominálta 5G mobil hálózatokra, ahol nincs is amerikai szereplő.
Ehelyett a Nokia–Ericsson európai kettőst támogatják Washingtonból, a Huaweit pedig minden erővel megpróbálták kizárni a versenyből. A keleti és a nyugati technológia szétválása egyfajta hidegháborúnak tekinthető?
Pontosan. Az együttműködés egyfajta rálátást ad a kínai technológiákra és ezáltal kontrollálhatóságot is.
A mesterséges intelligenciától a napelemen, a drónokon vagy éppen a nukleáris erőművek építésén keresztül a gyorsvasútig érezhető a kínai technológiai fölény.
Kooperáció hiányában egyébként a külpolitikában is nehéz boldogulni: Kína ugyanis ma már a világ számos országát dominálja. A kínai selyem árukat az Ázsián átvezető karavánutak eszmei nyomvonalán létrejövő Belt and Road kezdeményezés 2049-ig 70 országban tervez hatalmas infrastrukturális fejlesztéseket – máris maga mellé állítva Ázsia és Afrika jelentős részét.
Kínának tehát van világpolitikája, az amerikai demokrata pártnak ugyanakkor egyelőre nincs világos Kína-politikája. Ez a fajta aszimmetria a nukleáris energia terén is észrevehető: az amerikai Westinghouse csődje és a francia Areva kálváriája után a nukleáris ipart kínai és orosz vállalatok dominálják. Mire számíthat Moszkva Joe Bidentől, aki Putyin Oroszországát a legfőbb fenyegetésnek titulálta?
Moszkvának – miként Pekingnek is – jól jött, hogy Trump éveken át lejáratta a számukra világhatalmi rivális Amerikát, és nyilván legyezgette az orosz vezető hiúságát, hogy Trump elnökségét sokan egyszerűen Putyin mesterkedésének tudták be. A Demokrata Párt Putyin-ellenes narrativája annyira erős, a két ország közti összefonódás pedig annyira kicsi, hogy Biden Moszkva-politikája valószínűleg keményebb lesz, mint az orosz elnökért valahol rajongó Trumpé volt. Maga a Biden család is a Moszkvával szemben ellenséges Ukrajnában érdekelt anyagilag.
Hasonló lehet a helyzet Magyarország vonatkozásában is?
Azt láttuk, hogy az Obama-időszakban olyan diplomatákat küldtek Budapestre, akik gyakran éles kritikákat fogalmaztak meg Orbán Viktor kormányzásával szemben. Elég csak az ellenzéki tüntetéseken is fel-feltűnő ügyvivőre, Mark André Goodfriendre vagy a kormányközeli üzletemberek beutazási tilalmára gondolni. Egy újabb kritikus hozzáállású nagykövet az amerikai befektetésekre ugyan nem, viszont a már egy ideje globális pályán játszó Orbán Viktor nemzetközi megítélésére igenis hatással lehet. Az európai jobboldal vezéreként fellépő magyar miniszterelnök nemzetközi elfogadásához jól jött az amerikaiak legalább is passzív támogatása. Ha a jövőben rendszeresen egy kalap alá veszik diktátorokkal, annak nem jó az optikája.
Ráadásul az EU is mind szigorúbb feltételekhez köti a források elérését. Még a végén kilépünk az Európai Unióból?
Az kicsit sem valószínű. A magyar kormányfő nemzetközi elfogadásához hozzátartozik az is, hogy ő egy uniós ország vezetője. Míg például egy macedón országvezető külföldi útjai jóval kisebb figyelmet vonnak magukra a globális színtéren.
Az elnökváltás vesztesei közé tartozik még a brexitet támogató Boris Johnson brit kormányfő, valamint Izrael és Szaúd-Arábia. Biden barátságosabb hangot üt meg Iránnal, ami már-már demokrata hagyomány.
Biden elnöksége ugyanakkor nem jósolható meg csak baloldali minták nyomán. Kormányának összetétele alapján úgy tűnik, jobb oldalon (is) akar kormányozni. Szüksége is lehet rá, hogy a mérsékelt republikánus szavazókat maga mellé állítsa. Másként a 70 milliós fanatizált támogatói táborával a következő választáson Trump ismét az esélyesek közt lehet. Vagy ha kétes adóügyei miatt felelősségre vonnák, akkor a demagóg nacionalista-populista „trumpizmus” léphet elő egy olyan elnökjelölttel, aki immáron nem egy bohóc típusú karakter.
Forrás: Totalreturn Magazin
