piacok

A törökök választottak, a befektetők meglepődtek

by totalreturn 2015. november 2.

A kialakult eredmény – az AKP, az eddigi kormánypárt egyedül alakíthat kormányt – megszünteti a politikai bizonytalanságot (a befektetők egyik fő ellenségét), és így jónéhány portfólió menedzser számára jelenthet vételi jelzést, főleg azoknak, akik emiatt zárni kénytelenek short vagy alulsúlyos pozícióikat. Az USDTRY ma reggel 2.80-ig erősödött (+4%), míg az XU100 részvényindex +5%-ban nyitott. A helyi brókerek – gyors felmérésünk alapján – további emelkedésre számítanak és komoly külföldi vételi érdeklődésről számolnak be egyelőre. A jelenlegi pozitív piaci reakció tartóssága azonban kérdéses. A török gazdasági problémák valamint a FED közelgő kamatemelése árnyékában már középtávon sem vagyunk túl optimisták. A fő kérdés, hogy az új kormány mennyire tudja, akarja a szükséges reformokat elindítani, vagy inkább tovább távolodik a demokrácia alapértékeitől. Az XU100 index dollárban számolva idén, péntekig 13.5%-kelteljesítette alul az MXEF feltörekvő piaci részvényindexet, a ma reggelli emelkedéssel ez az alulteljesítés már csak 5% (deviza+részvényár hatás). Véleményem szerint ez az alulteljesítés még rövid távon eltűnhet, hosszabb távon a török eszközök teljesítményének kulcsa a török politikai vezetés kezében van. Az árazási mutatók alapján a török bankok továbbra is olcsónak tűnnek. Az elmúlt 10 évben csak két alkalommal volt hasonló vonzó szinten a szektor P/B alapon, bár ez kissé törékeny, mert az eredménykilátások romlásnak indultak, a 12 havi elemzői EPS várakozás 5%-kal csökkent a júniusi választás óta.

A török bankindex 12 havi előretekintő P/B szintje az elmúlt 10 évben

forrás: Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.