Szeptemberben nagy meglepetést okozott a Fed bejelentése, miszerint nem kezdik meg a pénzcsapok folyamatos elzárását (tapering). Az azóta megjelent jegyzőkönyvből kiderült, hogy nagy volt a megosztottság a Bizottsági tagok között és kevésen múlott, hogy ne jelentsék be a QE3 program ütemének csökkentését. Ben Bernanke, Fed-elnök az ülés utáni sajtótájékoztatón azzal indokolta a döntést, hogy nem egyértelmű a reálgazdasági mutatók javulása, romlottak a pénzügyi kondíciók és a költségvetési vita is tartogat kockázatokat. A reálgazdasági mutatókkal kapcsolatban egy újságírói kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a munkanélküliségi ráta gyors csökkenése (az elmúlt három év alatt 9,5%-ról 7,2%-ra javult a mutató) is torzítja a valóságot (a foglalkoztatottak aránya 58,6%-on stagnál idén a munkaképes korúak között).
A legtöbb elemző szerint a munkanélküliségi ráta javulásának nagy része annak köszönhető, hogy sokan – a kilátástalan helyzet, vagy a korai nyugdíjazás vonzó lehetőségének hatására – elhagyják a munkaerőpiacot és nem kívánnak a jelenlegi helyzetben dolgozni, pontosabban munkát keresni. Ebből az elemzői csoportból valamelyest kilóg Robert E. Mellman, a J.P. Morgan amerikai vezető elemzője, aki legutóbbi elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a fenti állítás nem teljesen igaz. Az amerikai munkaerőpiaci adatokkal foglalkozó iroda (BLS) által publikált adatokat jobban megvizsgálva van igazság az állításban.
A BLS publikációjából az látszik, hogy idén februártól átlagosan, havi szinten 2,5 millió munkanélküli hagyta el a munkaerőpiacot, ellenkező irányba (a munkaerőpiacra munkanélküliként belépő) viszont 2,7 millióan mozogtak, ami azt jelenti, hogy nettó értelemben ceteris paribus nőnie kellett a munkanélküliségnek. Akkor ez hogy is van? A képet még inkább árnyalja, hogy az aktivitási ráta 0,3 százalékponttal csökkent február óta. Ha feltesszük, hogy a foglalkoztatottak nem hagyták el nagymértékben (miért tették volna?!) a munkaerőpiacot, akkor az egyenletet megoldva adódik, hogy nőnie kellett a munkaképes korúak számának. Viszont ha ez így van, akkor a foglalkoztatottak arányának is nőnie kellett, hogy változatlan legyen a foglalkoztatási arány a munkaképes korúak között. A bizonytalanságot megint csak a BLS riportja oldja fel: a publikációból kiderül, hogy február óta átlagosan havonta 1,96 millió ember vesztette el az állását, míg 2,25 millió embert talált magának munkát, amely így nettó értelemben közel 300 ezerrel növelte a foglalkoztatottak arányát. A két hatás (a fenti munkanélküliségi rátát emelő és az előbb említett, munkanélküliséget csökkentő) egyenlege pedig közel – 150 ezer fő, azaz 150 ezerrel csökkent átlagosan a munkanélküliek száma.
Ha a fenti igen száraz adatokat összegezni akarjuk, akkor a következőt mondhatjuk el: valóban igaz, hogy sok munkanélküli hagyja el a munkaerőpiacot, de még annál is többet lépnek be a munkaerőpiacra. Ezek az aktívak óhatatlanul is eltöltenek valamennyi időt munkanélküliként, de a legtöbbjüket felszívja a munkaerőpiac. Ugyan tényleg homályos képet adnak az adatok az amerikai munkaerőpiac valódi állapotáról, de a számok mögé nézve az látszik, hogy korántsem annyira rossz a helyzet, mint amennyire sok elemző gondolja. Ezt vizsgálva, ha a Fed el is halasztja a tapering kezdetét, nem a munkaerőpiaci adatok miatt fogja megtenni.
forrás: Robert E Mellman. October 25 2013. Simple Explanation of falling US unemployment don’t cut it. J.P.Morgan
