megtakarítás pénzügyi tudatosság

Így érhet el anyagi jólétet, pénzügyi függetlenséget

by totalreturn 2019. április 16.

„Jólét.” – talán így lehetne leginkább megfogalmazni a legtöbb ember első számú célkitűzését. A jólét elérésének lehetősége nyújtja ugyanis a motivációt a munkahelyi kihívások leküzdésére, a túlórák elvállalására és ebbe a célba kapaszkodva „éljük túl” a hétfő reggeli ébredéseket is.

Az emberek napról napra keményen küzdenek azért, hogy elérjék ezt a “hőn áhított” jólétet. Teljes erőbedobással dolgoznak a munkahelyükön, folyamatosan képzik magukat a versenyképességük megőrzéséért és igyekeznek minél jobban megfogni a pénzt, ahol csak lehet. Legtöbbjük azonban sohasem éri el a kitűzött célt. Vajon miért?

Mai 11 perces összefoglalónk jóval túlmutat egy hagyományos cikk keretein. Gondolatébresztőnek szánjuk, ami reményeink szerint sok embernek fog választ adni a következő kérdésekre:

  • Mik is az anyagi céljaink?
  • Miért olyan nehéz elérni az anyagi jólétet?
  • Kit tekintünk pénzügyileg függetlennek Magyarországon?
  • Mi az ehhez  vezető út első lépcsőfoka?
  • Milyen konkrét lépésekre van szükség a pénzügyi függetlenség eléréséhez?
  • Hogyan hozhatjuk ki a maximumot a jelenlegi lehetőségeinkből?
  • Mit érdemes tudatosan terveznünk a jövőbeli pénzügyeink kapcsán?
  • Milyen feladataink vannak , ha elértük az áhított jólétet?

 

Ezért nehéz elérni az anyagi jólétet

Ha valóban szeretné elérni a sokat emlegetett  jólétet, akkor első lépésként érdemes magában tisztázni, hogy pontosan mit ért ezen. Legtöbben ugyanis, már magánál a fogalom definiálásánál megpecsételik későbbi sorsukat, olyan lehetetlen célokat tűzve ki maguk elé, amit önerőből aligha lesznek képesek teljesíteni.

A legnagyobb baklövést akkor követheti el, ha a jólétet automatikusan a bankszámlája méretével, vagyis kizárólag a pénzzel azonosítja. Arról, hogy a jólét és a pénz miért nem szinonimája egymásnak bárki egyszerűen meggyőződhet, ha kicsit jobban megvizsgálja a saját környezetében található tehetősebb ismerősök életét. Hiába van több pénzük, ők is stresszesek, idegesek és keményen hajtanak. Sőt, néha elválnak, pereskednek és ami még meglepőbb – bár ez kívülről aligha látszik – legtöbbjük szintén a jólét után sóvárog.

Persze kétség sem férhet ahhoz, hogy a jólét elérésének nagyon fontos eleme az anyagi biztonság megteremtése. Az általános pénzügyi intelligencia megszerzése, valamint befektetéseink és megtakarításaink hozamának maximalizálása.

 

Mit jelent valójában a jólét?

„Számomra az igazi jólét ott kezdődik, amikor valaki jól érzi magát a saját bőrében” – vélte Louise L. Hay amerikai írónő, életvezetési tanácsadó, aki számtalan alkalommal hangoztatta álláspontját előadásain és bestseller könyveiben.

S valóban, a jólét eléréséhez életünk során több szempontból is sikeresnek kell lennünk. Ezek közül a három alábbi a legfontosabb:

  • Egészség: Testi egészségünk nélkül aligha érhető el a jólét, legyen bármennyi pénz is a bankszámlánkon. Betegen ugyanis nem leszünk képesek kellőképpen élvezni az anyagi javak adta előnyöket.
  • Boldogság: Családunk és szeretteink boldogsága szintén alapvető követelmény a jólét eléréséhez. Ez egy olyan érték, amit az egészséghez hasonlóan semmiféleképpen sem szabad feláldozni a pénz oltárán.
  • Pénzügyi függetlenség: A jóléthez vezető út egyik legellentmondásosabb pillére az anyagi függetlenség megteremtése. Egyrészt pénzügyi egzisztenciánk nagyon pozitívan befolyásolhatja egészségünket (például: egészségügyi ellátás) és boldogságunkat (például: életmód, nyaralás) is, másrészt jelentős károkat tud okozni, ha túlzásba visszük a pénz hajszolását (időhiány, családi viták, válás).

A valódi jólét eléréséhez tehát a fenti területek egyensúlyára van szükségünk, amit elképzelni nagyon egyszerű, megvalósítani azonban rendkívül nehéz feladatnak bizonyulhat.

Cikkünk további részében – figyelembe véve a szerzők szakmai kompetenciáit – a pénzügyi függetlenség eléréséhez szeretnénk ellátni a leghasznosabb tanácsokkal olvasóinkat.

 

Pénzügyi függetlenség Magyarországon

A pénzügyi függetlenség fogalmát sokan és sokféleképpen értelmezik. E cikk keretein belül a magyarországi realitásokat szeretnénk szem előtt tartani, azaz pénzügyileg függetlennek azt a honfitársunkat tekintjük, aki:

  • életviteléhez mérten legalább 1-2 éves pénzügyi tartalékkal rendelkezik, tehát akár egy több hónapos munkakeresési időszakot is egzisztenciájának csökkenése nélkül képes finanszírozni,
  • minimum a magyar átlagfizetésnek megfelelő rendszeres havi jövedelme keletkezik passzív befektetésből (például: pénz- vagy tőkepiaci hozam, ingatlan bérbeadás),
  • Egy időszakos luxuskiadást, például egy egzotikus nyaralást, vagy egy márkás ruha, vagy ékszer megvásárlását nem szükséges mérlegelni (ésszerű határok közt maradva!)

Elsőre a fenti célok talán elérhetetlennek tűnhetnek, de a cikkünkben található pénzügyi tippek betartásával akár az Ön számára is reálissá válhatnak.

 

Első lépés az anyagi jólét felé

Az anyagi sikerhez vezető út első lépése maga az elhatározás. Vállalnia, hogy minden nap tenni fog valamit a kitűzött cél érdekében.

A konkrét pénzügyi döntések előtt feltétlenül meg kell ismernie a pénz természetét, valamint a pénzügyek alapvető törvényeit, szabályait. Ennek a legegyszerűbb (egyben legolcsóbb) módja, ha mások korábbi hibájából próbál meg okulni.

  • Tanuljon tudatosan a pénzről! Az internet bárki számára lehetővé teszi, hogy gyorsan és hatékonyan belevághasson a pénzügyi ismeretek elsajátításába. Blogbejegyzések, cikkek és videók százai várják magyar nyelven az érdeklődőket, nem beszélve arról az idegennyelvű tudásbázisról, amivel akár szakértővé is képezheti magát. Amennyiben szívesebben tanulna hagyományos módon a pénzről, akkor arra is bőven nyílik lehetősége. Ellátogathat például olyan ingyenes szemináriumokra, ahol tapaszutalt pénzügyi szakemberektől első kézből szerezhet be információkat.
  • Fókuszáljon a releváns információkra! Bármelyik tanulási forma mellett is dönt, fókuszáljon mindig az Ön számára legfontosabb kérdésekre és információkra. Ehhez mindenek előtt személyes pénzügyi tervét kell elkészítenie: meghatározni a jövőbeli pénzügyi céljait, megállapítani a kockázatvállalási hajlandóságát és azonosítani a terv megvalósításához szükséges termékeket. Magánbefektetőként valószínűleg a releváns termékek közé fognak kerülni a befektetési alapok, amivel rendkívül költséghatékonyan érheti el befektetési- és megtakarítási céljait. Azt javasoljuk, hogy a közkedvelt alapok működésének megismerésére feltétlenül szenteljen időt a pénzügyi tanulmányai során.
  • Hallgasson a tapasztalt befektetőkre! Amennyiben van a környezetében olyan személy, aki komoly pénzügyi tapasztalattal rendelkezik, akkor tőle is rengeteget tanulhat. Ez eseteben azt javasoljuk, hogy ne konkrét tippet (pláne ne termékjavaslatot) kérjen tőle, hanem könyvek, weboldalak vagy hírlevelek ajánlását, amiből ő is szert tett a meglévő tudására. Ha nincs ilyen ismerőse, akkor se csüggedjen: fórumokon, közösségimédia-csoportokban és a blogbejegyzések alatti hozzászólásokban is rengeteg kiváló tippet kaphat ez ügyben. Korábban már a Totalreturn.hu blogon is olvashatott 6 tanulságos idézetet a pénzről. Ebből az egyik így szólt:

Egy nő bolondozik és telefonál

 

  • Legyen szkeptikus a tuti tippekkel kapcsolatban! Bárhonnan is kap konkrét pénzügyi tippeket, mindig jusson eszébe André Kostolany fenti idézete és ellenőrizze le a tippadó személy és az ajánlott termék hitelességét is. Járjon utána tényleg független-e a tipp, valóban ért a pénzügyekhez az ajánló és rendelkezik-e a Pénzügyi Felügyelet engedélyével a szolgáltató. Ne feledje, az egészséges szkepticizmus a pénzügyileg sikeres lét természetes velejárója!

 

Valódi lépések a pénzügyi függetlenség felé

Ha már elsajátította a pénzzel kapcsolatos alapvető fogalmakat, valamint megismerte az írott és íratlan játékszabályokat is, akkor készen áll arra, hogy megtegye az első valódi lépéseket a pénzügyi függetlenség felé vezető úton.

Meghozhatja azokat a döntéseket, amivel közelebb kerülhet a jóléthez. Íme néhány kipróbált tipp, ami nagy segítséget nyújthat a kezdéshez:

  • Legyen reális a vállalása! A túlzó tervek a legtöbb esetben kudarchoz  vezetnek, ami jelentősen csökkenthetia motivációját. Sokkal jobban jár tehát, ha kevesebbet vállal, de azt következetesen véghez is viszi.
  • Éljen költségvetés szerint! A pénzügyi függetlenség elérésének fontos kritériuma, hogy pontosan tisztában legyen bevételeinek és kiadásainak mértékével. Ennek ismerete nélkül aligha lesz képes elérni a céljait. A legtöbben a bevételi oldalra helyezik a hangsúlyt, pedig a kiadási oldal elemzése legalább annyi lehetőséget rejt magában. A költségvetés elkészítésében sokat segíthet egy ingyenes mobilalkalmazás, amivel naprakészen nyomon követheti pénzügyeit.
  • Magát fizesse ki először! Warren Buffett –  korunk egyik legnagyobb és legsikeresebb befektetője – szerint a megtakarítás legbiztosabb módja az, ha az ember saját magát fizeti ki először. Ez elsőre talán fordított gondolkodásmódnak tűnik, de ha egyszer kipróbálja, akkor gyorsan rá fog eszmélni, hogy élete egyik legjobb tanácsát kapta Buffettől. Az elv szerint nettó fizetéséből először havi megtakarítását (min. 10 százalék) kell átutalnia egy külön számlára. A fennmaradó pénzt költheti el lakhatásra, élelmiszerre vagy egyéb javak vásárlására. Ha nem jön ki a matek, akkor Buffett szerint nagyobb lábon él, mint azt megtehetné.

Egy kőr papírlapot vágott fel két ember kőrszeletekre

  • Haladjon lépésről lépésre a cél felé! Bármilyen pénzügyi célkitűzést is szeretne megvalósítani, érdemes azt több kisebb lépésre osztania. Ha például eddig egyáltalán nem költött és takarékoskodott tudatosan, akkor ne akarja már az első hónapban megváltani a világot. Sokkal több esélye van ugyanis a sikerre, ha rangsorolja a feladatokat és lépésenként iktatja be mindennapjaiba a változásokat. Jusson eszébe Henry Ford  ennek a mentalitásnak köszönhetően a semmiből építette fel vállalatbirodalmát.

 

Maximalizálja jelenlegi lehetőségeit!

Megdöbbentő, hogy a legtöbb ember mennyi pénzügyi lehetőséget szalaszt el élete során és milyen mértékű megtakarításról mond le felesleges extra kiadásai miatt. Saját pénzügyeinek alapos átvilágításával, a kiadási és bevételi oldalon is olyan meglepő tételeket fog találni, amik egy életre megváltoztathatják a pénzügyi gondolkodásmódját. Különösen igaz ez, ha évtizedes távlatban is összesíti az adatokat.

Pénzköltési szokásainak vizsgálatánál legyen őszinte, hiszen ez esetben kizárólag magának hazudhat, ami sehova sem vezet. Az alábbi kérdéseket mindenképpen tegye fel magának:

  • „Maximalizáltam már a megtakarításaimat?” Közgazdasági értelemben a bevételei- és kiadásai közötti különbséget nevezzük megtakarításnak (aminek akár negatív előjele is lehet, ha több a kiadása, mint a bevétele). Megtakarításainak maximalizálásához tehát növelnie kell a bevételeit és csökkentenie a kiadásait. Ha jobban belegondol, erre számtalan lehetősége nyílik: részmunkaidős állást vállalhat szabadúszóként, speciális szakképesítést szerezhet egy jobban fizető pozíció reményében, optimalizálhatja pénzügyeinek (bankszámla, megtakarítás, befektetés) költségeit, kiválthatja magas kamatozású hiteleit vagy visszaszoríthatja a felesleges kiadásait.
  • „Felelősségteljesen használom a hitelkártyámat?” A hitelkártyák rendkívül hasznos termékek, segítségükkel számos kedvezmény gyűjthető, legyen szó a vásárlásra fordítható extrapontokról, százalékos kedvezményekről vagy egyéb akciós vásárlási lehetőségekről. Mindez azonban csak a felelősségteljes felhasználóknak kifizetődő, akik kontroll alatt tartják a kártyahasználatot és rendszeresen visszafizetik hitelkeretüket. Aki ezt elmulasztja, arra a piacon található legmagasabb, akár 40 százalék feletti kamat vár, ez pedig könnyen adósságspirálba ránthatja a családi költségvetést.
  • „A megfelelő autóm van, a megfelelő finanszírozással?” Az autó sokak számára gyenge pont, ami sokkal több pénzt vihet el a háztól, mint azt elsőre gondolná. Még egy tehermentes, közlekedési céljainknak megfelelő használt autó is jelentős erőforrást (üzemanyag, szerviz, adók, stb) igényelhet az üzembentartótól. Nem beszélve az lehetőségeken felül választott, akár hitelre vásárolt presztízsgépjárművek részleteiről és üzemeltetési költségeiről. Azt javasoljuk, hogy pénzügyeinek vizsgálata során fordítson kiemelt figyelmet a családi gépjárművekkel kapcsolatos költségekre és azok megfelelő finanszírozásának kiválasztására.

Pénzt fizet vissza egy ember a másiknak

 

  • „Mennyi pénzt fizetek ki havonta fedezetlen hitelekre?” A fedezetlen hitelek mértéke exponenciálisan nőtt az elmúlt években, s mára a lakossági hitelállomány jócskán meghaladja a 2008. előtti állapotot. A személyi kölcsönök, áruhitelek és ezek egyéb fantázianéven futó pénzügyi termékek átlagos kamata azonban rendkívül magas. Főleg akkor szembetűnő a különbség, ha a piacon elérhető alacsony vagy mérsékelt kockázatú befektetések hozamaival hasonlítjuk össze őket. A jóléthez vezető út egyik fontos eleme, hogy képes legyen kordában tartani a hiteleit. Sőt, szakértők egybehangzó állítása szerint a világ egyik legjobb befektetése az, ha visszafizetjük az összes hitelünket.
  • „Figyelemmel kísérem a lakhatásom járulékos költségeit?” A gépjárművek üzemeltetése után a következő izgalmas terület, társasházunk közös költségeinek mélyebb vizsgálata, amire a közös jelleg miatt a legtöbben csak beletörődően legyintenek. Pedig a közös képviselő hanyag munkája jelentősen emelheti a havonta esedékes befizetések összegét. Akár egy alsókategóriás laptop vagy egy 2 éjszakás wellness hétvége árát is megspórolhatja évente, ha aktívan részt vesz a társasházi ügyekben és ügyel a közös képviselő munkájának ellenőrzésére. 2018-ban sajnos több intézkedés is negatívan érintette a társasházakat, de azért számos lehetőségük maradt a közösségeknek a takarékoskodásra.

 

Tervezze tudatosan a jövőbeli pénzügyeit

Ha már birtokában van a sikerhez nélkülözhetetlen pénzügyi tudásnak és jelenlegi lehetőségeiből is sikerült kihoznia a maximumot, akkor elkezdheti tudatosan tervezni a jövőjét: megtervezheti, hogy (többlet) megtakarításaiból, hogyan lesz az évek folyamán igazi vagyont eredményező befektetés.

  • Tervezze jövőjét a pillérek elve szerint! Hollandia a világ egyik legjobb szociális hálóját nyújtja lakosságának. A nyugdíjas életszínvonal itt az egyik legmagasabb az egész Európai Unióban. Ennek oka, hogy a holland nyugdíjasok döntő többsége három különböző forrásból kap öregségi ellátást. Az állami nyugdíjrendszerből, az államilag támogatott nyugdíjpénztáraktól (ez Magyarországon néhány éve megszűnt) és a saját maguk által összegyűjtött vagyonból, aminek jelenős része önkéntes alapon vállalt nyugdíjmegtakarítási programokból származik. A holland megtakarítási mintából számos elem megvalósítható hazánkban is, amit érdemes megismernie és alkalmaznia.
  • Használja ki az adókedvezményeket! Megtakarításai és befektetései kapcsán igyekezzen minél jobban kihasználni az államilag kínált támogatásokat, jóváírásokat és adókedvezményeket. Ezek olyan talált pénzt jelenthetek, amivel hiba lenne nem élni.
  • Figyeljen oda a pénzintézetek akcióira! Rendszeresen találhat olyan kedvezményes befektetési ajánlatokat, amit érdemes lehet kihasználnia.  

Házmakettek kamatjelekkel

 

  • Ismerje meg a kamatos kamatozás működését! Magát a Nobel-díjas Albert Einsteint is lenyűgözte, hogy milyen mértékben képes befolyásolni pénzügyeinket a kamatos kamatozás, aminek hatása ráadásul az idő előrehaladtával exponenciálisan nő. Az elv megismerésével egyrészt megóvhatja magát az adósságspiráltól, másrészt jelentős hozamokat realizálhat hosszú távú befektetésein. Nézzen meg néhány látványos grafikont a kamatos kamatozás gyakorlati működéséről.
  • Számoljon az előre kiszámíthatatlan tényezőkkel is! Az élet sajnos a leggondosabb tervezés ellenére is kemény kihívások elé állíthat bennünket. Betegség, haláleset vagy egy jelentős káresemény – kiszámíthatatlan tényezők, amivel egy felelősségteljes befektetőnek mindenképpen számolnia kell. A biztosítás kiválasztása során azonban tartsa szem előtt a hatékonyságot, vagyis ügyeljen arra, hogy nehogy „túlbiztosítsa” a dolgokat.

 

A családi jólét megőrzése

Ha valaha abba a szerencsés helyzetbe kerül, hogy eléri a pénzügyi függetlenséget vagy a jólétet, akkor sem dőlhet nyugodtan hátra. A megszerzett értékeket ugyanis olykor nehezebb megőrizni, mint megszerezni.

Kiváltképpen igaz ez a generációváltásra, ahol a család fiatalabb tagjait feltétlenül meg kell tanítani felelősségteljesen bánni a pénzzel. Ennek hiányában ugyanis könnyen előfordulhat, hogy pazarló életmódjuk az egész családi egzisztenciát veszélybe sodorja.

  • Mutasson példát! A lehető legjobb módszer a fiatal generáció pénzügyi edukációjára, ha példát mutat neki a saját életével és költési szokásaival. E nélkül ugyanis aligha lesz hiteles bármiféle pénzügyi oktatás.
  • Tanítsa meg gyermekét jól gazdálkodni! Vezessen külön számlát gyermeke számára, ahol saját zsebpénzből gazdálkodhat és ahol a saját hibáin keresztül tanulhatja meg a pénzügyi alapszabályokat. Ügyeljen rá, hogy a pénzügyi edukáció színes és érdekes legyen, különben éppen az ellenkező hatást válthatja ki a gyermekből, mint szeretné. Soha ne nevesse ki és ne szidja össze a gyermekét, inkább magyarázza el neki hol hibázott. Mesélje el, hogy Önnel is előfordult már hasonló, amit egyáltalán nem bán, hiszen így egy életre megtanulta a leckét.

 

Összegzés

A pénzügyi függetlenséghez vezető út tehát meglehetősen hosszú és kihívásokkal teli. A jólétet ezért csak alapos tervezéssel, elszántsággal és kitartással érheti el.

Rendkívül fontos, hogy reálisan azonosítsa a pénzügyi céljait, tudatosan tanuljon a pénzről, valamint érdeklődéssel, ám némi szkepticizmussal kezelje az új információkat.

Próbálja meg aktuális anyagi lehetőségeit maximalizálni és tervezze meg minél jobban a jövőbeli pénzügyi döntéseket. Végül, de nem utolsósorban: óvja meg a leselkedő veszélyektől a megszerzett vagyonát és ne felejtse szem előtt tartani a jóléthez szükséges két másik területet is (egészség és boldogság).

 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.