piacok

Délután jöhet az igazi tőzsdei afterparty

by totalreturn 2015. december 4.

A két nagy jegybank uralta a csütörtököt

Csalódást okozott a piacokon az Európai Központi Bank a kamatdöntéssel. Bár több határozott lépést is bejelentettek (irányadó kamat további vágása a negatív tartományban, az eszközvásárlási program meghosszabbítása és kiterjesztése, a már megvásárolt eszközök újravásárlásának ígérete a lejárat idejére), azt az elnök, Mario Draghi is elismerte, hogy a korábbi kommunikációjukból többet várhattak a piaci szereplők. Hogy az EKB kommunikációja milyen, azt most nem fogjuk részletesen taglalni, kapnak hideget – meleget. Bár a tőzsdéken is végigtarolt egy csinos korrekció, az európai kötvénypiacokon látványosabb volt a csalódás, a hozamok mindenhol emelkedtek. Mindeközben több mint 3 százalékot erősödött az euró a dollár ellenében, utoljára 2009-ben volt ekkora napi rali. A MarketWatch ugyanakkor idézi a Forex.com vezető elemzőjét, aki szerint a jelentős mozgás hátterében a kiábrándultság okozta tömeges pozíciózárás volt az euró-shortokban, ami jelentős vételt generált. Erre ráerősíthetett a Financial Times brutális hibája, amennyiben az EKB közlemény előtt tévedésből azt írták, hogy nem változott az irányadó kamat. Mindenesetre a hivatalos bejelentés már nem változtatott a mozgás irányán.

Az EKB elnökének sajtótájékoztatója sem tudta eloszlatni azokat az alapvető aggodalmakat, amelyek szerint a központi bank elkésett, az eszközei korlátozottak, késve reagál, az ingyen pénz pedig nem az euróövezeti gazdaságot ösztönzi. Maradt tehát a lejtmenet a részvénypiacokon és a hozamemelkedés a kötvénypiacokon.

A hangulatot tovább rontotta, hogy szintén délután volt a Fed elnökének szokásos kongresszusi meghallgatása, ahol Janet Yellen újabb erős célzást tett a kamatemelési ciklus küszöbön álló kezdetére, tehát akár a december 15 – 16.-i ülés után bejelenthetik az első emelést. Yellen most is megerősítette, hogy bár szigorítani fognak, annak ütemét és mértékét az eseményekhez igazítják majd.

Sorsdöntőek lehetnek a péntek délutáni hírek

Az amerikai kamatdöntés szempontjából rendkívül fontos hírt közölnek délután az Egyesült Államokban. Mint minden hónap első péntekjén, így ma is közzéteszik a részletes havi (novemberi) foglalkoztatási adatokat, amik az agráriumon kívül (nonfarm) az összes szektorról átfogó képet ad. A fókusz most elsősorban a szolgáltató szektoron lesz, nagy kérdés, hogy marad-e a lendület az amerikai összkibocsájtás túlnyomó részét adó ágazatban, és azt is szoros figyelemmel kísérik az elemzők, hogy milyen mértékű a bérek növekedése. A MarketWatch által várt szám 200 ezer új munkahelyről szól. Ugyanitt megjegyzik, hogy 100 ezer alatt kéne hogy legyen a szám ahhoz, hogy a Fed biztosan elengedje a decemberi szigorítást, ezt ugyanakkor kizártnak tartják a megkérdezettek.

 A másik fontos pénteki hír az olajpiacokat, így áttételesen a jegybanki inflációs várakozásokat is érinti. Ez pedig az OPEC bécsi üléséről érkezik majd, ahol a várakozások szerint a szervezet hosszú tétlen szemlélődés és az olajárak összeomlásának csendes végigasszisztálása után végre a kitermelés visszafogásáról dönthet. Az előzetes információk arra utalnak, hogy a Venezuela – Irán vonalnak sikerül érvényesíteni a megszorítást a legnagyobb szereplő Szaud-Arábia fölött.  Fontos megjegyezni, hogy amennyiben az OPEC a kitermelés visszafogásáról dönt, az nem azt jelenti, hogy másnaptól annyival kevesebb olaj jelenik meg a piacokon. A döntés végrehajtása ugyanis akár hosszú hónapokat is igénybe vehet, részben az infrastruktúrák átállítása miatt. A totális mélyponton vergődő olajpiacokon mindenesetre már egész héten látszott a döntésnek megelőlegezett bizalom, emiatt volt az emelkedés. Szóval öveket becsatolni, kemény órák jöhetnek!

*A cikk nyomokban szerzői magánvéleményt tartalmaz! 

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.