alapkamat deviza dollár elemzés munkaerőpiac usa

Elemeznek vagy csak találgatnak Amerikában a sztárelemzők?

by Kolozsi Gábor 2023. február 8.

-Kardos Zsolt-

Már egy jóideje az egyik legfontosabb amerikai makrogazdasági adat a havi munkanélküliségi ráta és az új munkahelyek száma. A befektetők ezen keresztül próbálják kikövetkeztetni, hogy a Fed (Federal Reserve – az amerikai központi bank)  mikor kezdi meg majd az alapkamat csökkentését. Az ember úgy gondolná, hogy mert egy ilyen fontos statisztikát sokan becsülnek meg, a jósolt számok jól közelítik a majd publikálásra kerülő tényleges értéket. Az elemzők számos matematikai modellt használnak – amelyekbe például ciklikus változókat is belevesznek –  hogy azok alapján előrejelezzék a számot, amit minden hónapról a rákövetkező hónap első péntekén hoz nyilvánosságra az ottani Munkaügyi Minisztérium.

Így történt ez most február 3-án is.  A mellékelt táblázat mutatja a várakozásokat: az átlagos vélekedés az volt, hogy januárban 181,000 új munkahely jött létre, a legalacsonyabb és a legmagasabb becslés között azonban óriási különbség volt. Ami már csak azért is érdekes, mert az előrejelzéseket készítő “elemző házak” nagyjából ugyanazokból az adatokból dolgoznak.

Az amerikai új munkahelyek számára vonatkozó várakozások eloszlás

forrás: Zerohedge

Az, hogy a két véglet közötti eltérés közel 100 (!) százalékos, és nem mondjuk 10%, arra utal, hogy a többségnek valójában nincs markáns elképzelése és nem kizárt, hogy inkább csak találgatnak. Annál is inkább, mert amikor napvilágra került a tényleges statisztikai adat, köszönőviszonyban sem volt az előrejelzésekkel: az 517,000-es szám még a hozzá legközelebb álló becslést is vagy 70 százalékkal haladta meg.

A nagy elemzőházak várakozásai*

*2023 januári adatra

Statisztikai szaknyelven ekkora mellélövést  “8 szigmás” eseménynek hívnak, szignifikáns előrejelző módszer esetén több millió becslésből egyszer szabadna csak ennyire mellélőni. Ez alapján az látszik, hogy az elemzők nem igazán tudják vagy látják, hogy mi történik a gazdaságban. Ettől függetlenül persze a következő hónapokban ugyanúgy érkeznek majd az előrejelzések (minden országra és minden mutatóra), amelyek értékével érdemes óvatosnak lenni.

 

 

“A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.”

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.