Most, hogy tényleg határeset, hogy Görögország beadja a kulcsot, érdemes megnézni, mire menne Görögország azzal, ha leértékelné a drachmát. Nem sokra.
Még azért nincs minden veszve, és meg lehet úgy umbuldálni a görög csomagot, hogy megegyezés híján is elketyegjen az ország pár hónapig, pl. úgy, hogy formálisan nem lesz új csomag, de meghosszabbítják a most lejárót, és az elkövetkező pár hónapra koncentrálódó lejáratokat még ki tudják a görögök pengetni. De ha nem sikerül megegyezni, és az ECB nem tartja lélegeztető gépen a görög bankrendszert, akkor jön az exit, drachma, leértékelés, de előtte katonai szükségállapot, jegyrendszer, stb. Aztán amikor elül a porfelhő, ott áll az ország egy jelentősen leértékelt árfolyammal, és elvileg ez majd az exporton keresztül segíti a konjunktúrát. Elvileg.
Az valószínű, hogy egy jelentősen gyengébb árfolyam valamennyire segíti az exportot, de kérdés, hogy mennyire, és hogy megéri-e az áldozat, vagy valami más változásra lenne-e az országban szükség. Tanulságos megnézni, hogy az elmúlt évek adnak-e ebből a szempontból iránymutatást, annak ellenére, hogy devizaleértékelésre formálisan nem került sor.
A leértékelés ugyanis nem más, mint a termelés belföldi költségeinek csökkentése a versenytársakéhoz, illetve a célpiachoz képest, de ezt nem csak a deviza értékvesztésével, hanem mondjuk a bérek csökkenésével is el lehet érni. Ha például változatlan árfolyam mellett az egységnyi termelésre eső bérek 10%-kal csökkennek, az a nemzetközi versenyképesség szempontjából ugyanazt jelenti, mintha fix bérek mellett leértékelnénk az árfolyamot. Ezt a bérköltséget (tehát ami egységnyi termelésre esik) nevezzük egység-munkaköltségnek, angol névvel unit labor costnak. Az alábbi ábra ennek az alakulását mutatja az öt periféria-országban, 2007. végét véve 100-nak.
Az egységnyi termelésre eső munkaerő-költség alakulása az európai periférián
Görögországban tényleg volt alkalmazkodás, a bérek több, mint 10%-ot estek 2007. óta. Ez kvázi olyan, mintha változatlan bérek mellett leértékelődött volna a drachma 10%-ot. Ez volt az öt ország között a legnagyobb alkalmazkodás, Írországban például 4%-kal drágább a munkaerő, mint volt a válság előtt. De mire ment ezzel Görögország?
Az áruk és szolgáltatások exportvolumene, 2010-es árakon, 2007 vége = 100
Spanyolországban, Portugáliában és Írországban az exportvolumen (tehát az export reálértéke!) 15-25%-kal magasabb, mint a válság előtt, Görögország viszont még mindig elmarad a 2007-es teljesítményétől.
A munkaerőpiaci, jóléti áldozat tehát hiábavaló volt, feltehetően azért, mert Görögország exporttermékei egyszerűen nem versenyképesek, az ország nem tud választ adni a válságban megváltozott külpiac kihívásaira. A bérek egyébként feltehetően éppen azért csökkentek, mert az ország teljesítményének visszaesése mellett a privátszektor egyszerűen nem képes értéket termelni, akkor pedig fizetést sincs miből bért sem emelni.
Görögország tehát teljesen reménytelen, és akkor is az lesz, ha bevezeti a drachmát és leértékeli. Korfun talán több lesz a tengerparti homokban sarazó gyerekeket felvonultató család, Rodoszon meg a csatakrészeg fiatal turista, de amíg az intézményrendszer nem változik, addig sajnos a csőd és a grexit csak időhúzásra és további elszegényedésre lesz elég.
Forrás: Eurostat, Bloomberg, Aegon
Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.
