Tomasovszki Tímea, VIG Alapkezelő
Egyre több éve és egyre növekvő mértékben része a befektetési szakmának az ESG, amely azt is jelenti, hogy a tapasztalatok száma is egyre nő az ESG-vel kapcsolatban. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy – valószínűleg a még mindig főleg környezeti fókusz miatt – egyre kevesebb vitatott eset figyelhető meg az ESG „E”, azaz környezeti vetületében, viszont még mindig jelentős az „S” (társadalmi) és „G” (vállalatirányítási) területeken fellelhető problémás esetek száma – ráadásul nem elhanyagolható következményekkel is járnak ezek az ügyek.
Ezért 2024-ben növekvő figyelem terelődik majd az ESG ezen két vetületére. Nem véletlen a fokozott figyelem: egyrészt nagyon jelentős részvény árfolyam korrekcióval járhat az, ha egy cégről kiderül, hogy például vállalati etikát vagy részvényesi jogokat sért, korrupciós ügyek kapcsolhatók a vezetéshez vagy éppen kizsákmányolja munkavállalóit, esetleg gyerekmunkát is használ működése során. Ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a korrekció hosszú hónapokig tarthat, míg egy-egy ilyen „sokk” után a részvényár visszaáll a hír előtti szintekre, ha egyáltalán. A cég iránti bizalom visszaépülése pedig még ennél is több időt vehet igénybe. Ezek a trendek pedig fokozottan érvényesülnek Európában.
Bár többnyire vállalati részvényekre gondolunk az ESG vonatkozásában, természetesen ezek a megállapítások ugyanúgy vonatkoznak a vállalati kötvényekre is – azzal a különbséggel, hogy a negatív hatás általában kisebb mértékű, hamarabb eliminálódik a kötvények esetében és az azok iránti bizalom is hamarabb helyreáll.
A fentieken kívül van egy másik tényező is, amely miatt fokozódó figyelem terelődik a társadalmi kérdésekre. Ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligencia (AI) térnyerése. Napjaink egyik, ha nem a legnagyobb trendje az AI, amely a lehetőségeken kívül jelentős kockázatokat is hordoz. Az ESG társadalmi pillérének egyik fontos tényezője a személyes és bizalmas adatok kezelése, és felmérések alapján az európai emberek 45-60%-a tart attól, hogy a mesterséges intelligencia használatával több visszaélésre lesz lehetőség. De e tekintetben nem csak a fogyasztóknak, hanem a cégeknek is lehet félnivalójuk, mivel a Világgazdasági Fórum becslései alapján egy adatszivárgási eset átlagosan 3,6 millió dollárkárt okoz. És ez csak a számszerűsíthető, direkt költség, az ezen felül felmerülő bizalmi válság még erre jön rá.
Vitathatatlan tehát, hogy a társadalmi és vállalatirányítási megfeleléssel is foglalkozni kell, nem lehet az ESG témakörét leegyszerűsíteni a környezetvédelem szintjére. Annál is inkább, mert 2024-ben a szabályozás is valódi támpontokat nyújt majd és ezek mentén elvárásokat fogalmaz meg az „S” és „G” pillér vonatkozásában is. Ez lehetővé teszi majd az ezirányú erőfeszítések számszerűsítését, mérését, és lehetőséget ad arra, hogy ilyen fókuszú alapok is nagyobb teret nyerjenek a jövőben.
„A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.”