Jó nagyot robbant a bomba, amikor a miniszterelnök bejelentette a vállalati nyereségadókulcs drasztikus csökkentését. A lépés első látásra öngyilkosságnak tűnhet, hiszen elvileg jelentős adóbevétel esik ki a költségvetésből. Elvileg. A 2011-es év végétől eltekintve, amikor hirtelen az ország hitelfizetési hajlandósága átmenetileg nem látszott biztosítottnak, az eddigi Orbán-kormányok politikáját alapvetően meghatározta a pénzügyi egyensúly fókusza. Magyarország és Brazília között az volt a különbség, hogy a dél-amerikai országban a költségvetés kiadásait úgy tekintette a sajátjának a politikai elit, hogy annak fedezete nem volt benne a költségvetésben, míg idehaza a hajmeresztő közpénzügyek fedezete mindig is adott volt. Egy is bankadó, egy kis szektoradó, büntetés, tranzakciós adó, füstadó, miegymás, hogy az egyensúlyba még sok minden bele tudjon férni.
Ezzel a pénzügyi tudatossággal nehezen lenne összeegyeztethető egy költségvetési ámokfutás, és minden bizonnyal most sem erről van szó. Magyarország eddig sem csupán a multinacionális vállalatok termeléskiszervezésének egyik célpontja volt, de sok, számos országban jelen levő nemzetközi nagyvállalat vette figyelembe hazánkat adótervezési szempontból is. Az „adótervezés” annak a finom neve, amikor a nemzetközi adószabályokat kihasználva a nagy nemzetközi vállalatok számviteli nyereségüket úgy osztják meg országok között, hogy a vállalat egészét tekintve minél kisebb adót kelljen összesen befizetniük. A leányvállalatok közti számlázásokkal nyereséget lehet kimutatni olyan telephelyeken is, amelyek a teljes termelés vagy értékesítés töredékéért felelősek, így kihasználva az adószabályokból adódó maximális lehetőségeket.
Tavaly Magyarország szintet ugrott a multinacionális cégek számára nyújtott kedvezményeket illetően, amikor olyan konstrukciót hozott létre, amelyet egy nemzetközi nagyvállalat vett igénybe, mégis 500 milliárd bevétel folyt be belőle. A mostani helyzet hívogató minden olyan multinacionális vállalat számára, amelyik az adóoptimalizációt határokon átnyúlva tudja művelni, még akkor is, ha ehhez munkahelyeket nem is, mindössze „számlagyárat” teremt Magyarországon.
A lépés kétség kívül merész, és ahogy az elején idézett cikkben Balázs említi is, feltehetően nem előzmények, előzetes egyeztetések nélküli. A magyar költségvetésnek kedvező helyzetben igen jól jöhet, hogy Magyarország egyfajta kvázi offshore-centrumként tud majd működni, és még az sem kizárt, hogy a farvizeken pár munkahely is létrejön. De a lényeg az, hogy kilenc százalékért mindenki idejöhet, aki hajlandó velünk hálni. Ügyes, még ha nem is annyira erkölcsös. De a politikában az erkölcsi és a morál igenis relatív fogalom.
