Kardos Zsolt, VIG Alapkezelő
Két nagynevű Wall Street-i stratéga is elvesztette a közelmúltban az állását. Marko Kolanovic, a JPMorgan Chase vezető globális piaci stratégája és a globális kutatás társvezetője elhagyja a bankot, hogy más lehetőségeket keressen (magyarul kirúgták). Mike Wilson ugyan továbbra is a Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája, de már nem vezető részvénystratéga (lefordítva: őt még nem rúgták ki, de kifelé áll a szénája).
Ezek az urak nagyon sikeres karriert futottak be, és sok pontos előrejelzést tettek. Ám az elmúlt két évben negatívak voltak a piaccal kapcsolatban, ami miatt aztán rengeteg kritikát kaptak és végül nevetség tárgyává váltak.
Mi történt? Vajon ezek a neves befektetési szakemberek hirtelen elvesztették a piaci éleslátásukat? Elfelejtették mindazt, amit évtizedek alatt a piacról tanultak? Ők a világ két legnagyobb befektetési bankjának kulcsfontosságú munkatársai, és most hirtelen inkompetensek lettek?
A probléma az, hogy mindkettőjük megszegte Wall Street kardinális törvényét. Az ugyanis – az elemzőkre vonatkoztatva – az, hogy ha “bullish” vagy, akkor maradj végig az. Ha pedig “bearish”, akkor pedig többnyire negatívabb kilátású elemzéseket adj ki. Mert ahhoz, hogy időzíts is, nincsenek meg a képességeid, akárhány doktorátust is szedsz össze a világ legjobb egyetemein.
A probléma az, hogy ezek az elemzők, bár rendkívül tanultak és okosak (Kolanovic-nak például PhD doktori fokozata is van fizikából), nincsenek tisztában azzal, hogy mi mozgatja az árakat: miért megy fel például a tőzsde rossz hírre, és miért gyengülhet a jóra? Ezek az elemzők soha nem kezeltek portfoliókat, nem voltak teljesítménykényszer alatt, nem fektették be a pénzüket másokkal versengve. Nem tudják, milyen érzés éjszaka álmatlanul bámulni a plafont, mert a pillanatnyi elgondolásuk, amely szerint a portfólió pozícionálva van, éppen nem működik, miközben a versenytársaknak jó hozamaik vannak. Azaz nem érzik a piac vibrálását, szubliminális üzeneteit. Ezért az elemzőknek szinte mindig halálos ítélet, ha megváltoztatják a véleményüket. Mike Wilsont néhány évvel ezelőtt még a Wall Street legjobb szakembereként ünnepelték, ma már a közösségi média inkompetensnek tartja és végtelen sok vicc kering róla és a pálfordulásairól.
Amit még tudni kell a nagy Wall Street-i cégekkel kapcsolatban, hogy az elsődleges tevékenységük a vagyonfelhalmozás. Annak megjóslása, hogy a piac vagy egy-egy részvény mit fog tenni a jövőben, másodlagos. Segíti az üzletüket, ha azt a benyomást kelthetik általa, hogy különleges rálátásuk van a piac viselkedésére, de mindig nagyot tévednek. Ezt úgy kezelik, hogy még több jóslatot és előrejelzést készítenek, hogy azt a benyomást keltsék, hogy inkább képzettek, mint szerencsések.
A Wall Street jó a kutatásban, főként azért, mert olyan menedzsmenthez és információkhoz fér hozzá, amelyekkel a hétköznapi befektetők nem rendelkeznek. Felvehetik a telefont, felhívhatják a vezérigazgatót, betekintést nyerhetnek az üzletmenetbe. Ez értékes és hasznos lehet az egyes részvények kiválasztásában. Viszont a Wall Street nem igazán jó a gazdasági előrejelzésben, vagy az indexek fordulatainak megjóslásában. Előbbi még az amerikai jegybank közgazdászainak is rendkívül nehéz feladat, pedig nekik az összes létező gazdasági adat a rendelkezésükre áll. És ha ők sem képesek pontos előrejelzésekre, akkor a Wall Street-i cégeknek még kevesebb az esélyük erre.
A probléma a tőzsdei előrejelzésekkel éppen az, hogy gyakorlatilag lehetetlen elválasztani a szerencsét a szakértelemtől. Tucatnyi olyan magasan jegyzett Wall Street-i szakértő van, aki egyszer egy nagyon jó és időszerű előrejelzést adott, de később soha többé nem tudott ilyet. Ezeket a felhívásokat úgy reklámozták, mint a nagyszerű éleslátás termékét, de a legtöbb esetben csak szerencsés időzítésről volt szó. Erre az egyik legjobb példa Elaine Garzarelli, aki 1987-ben egyike volt azon nagyon keveseknek, akik előre megjósolták a “fekete hétfőt”, azaz hogy a piac nagyon veszélyes ponton van, akár egy összeomlás is lehetséges. Amikor ez végül 1987 októberében megtörtént, ő lett az egyik leghíresebb elemző, akivel mindenki beszélni szeretett volna, és akinek a következő jóslatát mindenki szerette volna tudni. Ebből úgy 8 évig meg is élt: a CNBC állandó vendége volt, hedge fund menedzserek lesték a szavait. Aztán 1995 elején kiadott egy újabb negatív elemzést, ami viszont nagyon rossz időzítés volt, mert abban az évben az SP500-as index kb 30%-ot emelkedett. Ennek hatására 1996-ban már kissé szkeptikusak voltak vele szemben, és mivel az ő negatív prognózisával ellentétben abban az évben is jelentősen emelkedtek a piacok, 1996 végére már a kutyát sem érdekelte, hogy mit mond.
Ha a befektetők el tudják fogadni azt a tényt, hogy egyetlen Wall Street-i szakértőnek sincs igazán különleges rálátása arra, hogy mit tehet, vagy mit fog tenni a piac, sokkal könnyebb lesz a legértékesebb információra összpontosítani, ami pedig nem más, mint az árfolyamok alakulása. Végső soron csak az árfolyamok számítanak, amelyek akár hosszú időn keresztül rendkívül irracionálisak és véletlenszerűek lehetnek. Senki sem tudja, mi fog történni, de azok, akik ki tudják zárni a Wall Street-i hókuszpókuszt, és agresszívan reagálnak az árváltozásokra, azoknak van a legjobb esélyük, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsák.
„A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.”