Szinte a szemünk előtt nőtt ki a “semmiből” és lett globális nagypályás egy lengyel videojáték-készítő cég, amely néhány ügyes és bátor húzással mára a legértékesebb tőzsdei társasággá vált a lengyel piacon, részvényei pedig az elmúlt évtizedben 6500 százalékkal drágultak. Szigetvári Dániel, az Aegon Megatrend alap portfolió menedzsere már jóideje lát benne fantáziát, és a cég jövőjével kapcsolatban is bizakodó. Interjú.
Az elmúlt öt évben a varsói tőzsdén összességében 20 százalékkal csökkentek az árfolyamok. Ez a nemzetközi összehasonlításban is gyengének számító teljesítmény ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lettek volna igazi sikersztorik is Lengyelországban.
A videojáték-ipar kétségtelenül ilyennek nevezhető, komoly növekedést tudott elérni a lengyel tőzsdén.
Az idei első negyedévben egyébként a videojáték-szektor volt az egyetlen, amely nem szenvedett veszteséget a varsói börzén.
Ami különösen érdekessé teszi, hogy ez nem csak egy divathullám miatti, átmeneti „mániának” a része (mint amilyen például az elmúlt években a bitcoin-őrület, vagy az ezredforduló “dotcom-lufija” volt), hanem valódi strukturális növekedés támasztja alá.
A legnagyobb fundamentális növekedést a két videojáték-kereskedő, Marcin Iwiński és Michał Kiciński által 1994-ben alapítot varsóit CD Projekt tudhatja magáénak. A tavaly már 1100 alkalmazottal 500 millió zloty (kb. 40 milliárd forint) árbevételt elérő vállalat részvényeinek árfolyama az utóbbi 5 évben 25 zlotyról 400 (!) zloty fölé, 9 év alatt pedig 6500 (!) százalékkal emelkedett.
És ezzel a legsikeresebb európai részvény lett, amely az EurosStoxx 600 indexben szerepel, és az említett WIG20 index legnagyobb súlyú szereplőjévé vált.
Tőzsdei értéke április elejére meghaladta a legnagyobb lengyel bankét, a PKO Bank Polskiét és a PKN Orlen olajfinomítóét is.
A karantén alatt világszerte megnőtt az érdeklődés az otthon végezhető tevékenységek irányt: a Steam online szolgáltató platform adatai szerint egy-egy jobb napon csak náluk 20 milliónál is többen játszottak egyidőben. A tőzsdei kapitalizáció növekedésének köszönhetően a lengyel cég a világ 10 legnagyobb videojáték fejlesztő vállalata közé is bekerült.
A CD Projekt árfolyama a varsói tőzsdén zlotyban. Forrás: Google Finance
Mivel érte el ezt a CD Projekt?
A vállalat korán észrevette, hogy milyen óriási lehetőségeket rejt a megfelelő franchise jogok birtoklása. Ezért a korábban a menő nyugati videojátékok lengyel disztribúciójával foglalkozó cég – elképesztően olcsón, mindössze 35.000 zlotyért kb. (2,7 millió forint) a később összesen 20 nyelvre lefordított és világszerte 50 millió példányban eladott “The Witcher” (magyar adaptációja Netflix online mozicsatornán “Vaják” néven futott) fantasy novella-sorozat jogait a szerzőtől, Andrzej Sapkowskitól, a videojáték adaptációra. A játék első két része – bár nyereséges volt – még nem hozott igazi áttörést. Azonban a 2015 májusában megjelent Witcher 3 már igen, és el is indította a céget (és a részvény árfolyamot) a szédületes, máig tartó növekedési pályán.
A játék a bemutatása után megnyerte szinte az összes gamer magazin „Év játéka” címét, sokan a mai napig úgy tartják hogy ez a világ legjobb számítógépes szerepjátéka (role-playing game, RPG).
A Witcher 3-ból eddig összesen 28 millió darabot adtak el
(a Witcher franchise többi játékával együttvéve több mint 40 milliót), ráadásul az első 10 milliót a megjelenést követő 1 éven belül. A tény, hogy a következő években további 18 millió darabot tudtak belőle értékesíteni, jól mutatja, milyen hosszú időn keresztül képesek monetizálni. Ehhez a fenntartható értékesítéshez természetesen hozzájárult az elmúlt években megjelent két kiegészítő játékcsomag (Expansion pack), amellyel új játékosokat tudtak bevonni.
A hab a tortán pedig a tavalyi netflixes Witcher-sorozat, amely újra képes volt mozgósítani?
A sorozat bemutatása tényleg ismét felhívta a figyelmet a franchise-ra, és valami elképesztő mértékben, 554%-ban ugrott meg a játék értékesítése a megelőző évhet képest.
Továbbra is árfolyam emelkedést vár. Van még innen is felfelé?
Öt év után a CD Projekt új játékkal jelentkezik az idén. Ezúttal nem a Witcher univerzum újabb részeit keltik életre, hanem egy másik,
az USA-ban már nagyon népszerű, a jövőben játszódó táblás szerepjáték adaptációjával, a Cyberpunk 2077-tel lépnek a piacra.
A cég ezúttal nem csak a videojátékos jogokat vette meg az alkotótól (valószínűleg lényegesen többért, mint a Witcher esetében), hanem a megfilmesítési és egyéb merchandise jogokat is. Így most még nagyobb lehetőség nyílik a bevétel növelésre.
Már persze ha sikere lesz: komoly kockázati tényező ugyanis, hogy a cég az egész jövőjét gyakorlatilag erre az egy játékra tette fel.
Az eddig preview-k, és demóvideók alapján a szakma és a közönség is le van nyűgözve tőle. A tőzsdei árfolyam most azt árazza, hogy hatalmas siker lesz a játék, amelyet legalább 40 millió példányban fognak értékesíteni. Ez igen komoly ugrásnak számít még a Witcher 3-hoz képest is, azonban nem árt figyelembe venni, hogy a CD Projekt remek marketing kampányt folytatott az elmúlt másfél évben. És azt se feledjük, hogy Cyberpunk 2077 egy sokkal szélesebb közönséghez szól, mint a Witcher 3. A 2018 októberében a konkurens Rockstar Games-től megjelent Red Dead Redemption 2 akciójátékot, ami szinten ehhez a zsánerhet tartozik, eddig már 31 millió példányban sikerült értékesíteni. Kíváncsian várjuk a premiert.