defláció fogyasztói kosár infláció

Ismét deflációt mértek Magyarországon!

by Total Return 2024. június 12.

Béri Zsófia, VIG Alapkezelő

Májusban vegyes érzelmekkel teli inflációs adatot közölt a Központi Statisztikai Hivatal. Pozitívan értékelendő, hogy 5 hónap után ismét deflációt mértek Magyarországon, ugyanis az árak 0,1%-kal csökkentek áprilishoz képest. Negatív hír azonban, hogy az év/év inflációs mutató tovább emelkedett 4%-ra, és ezzel a jegybanki tolerancia sáv tetejére került.

A ráta emelkedésére ugyan számítani lehetett, hiszen májusban kedvezőtlenül alakultak a bázishatások. De a piac ennél valamivel nagyobb emelkedésre számított, így végeredményben pozitív meglepetést okozott a májusi inflációs adatközlés.

A májusi áremelkedést egyértelműen két tényező hajtotta. Egyrészt az, hogy a fogyasztói kosárban az egyik legnagyobb súllyal az egyéb cikkek, üzemanyagok szerepelnek, amelyek árváltozása így érzékenyen érintheti a fő inflációs mutatót is. A tavalyi év során az üzemanyagár plafon eltörlésével ebben a termékcsoportban is 25% felett tetőzött az éves áremelkedési ütem, ami azóta már 0% közelébe csökkent. Ez a mérséklődés azonban mostanra véget ért, az év/év infláció idén januárban érte el eddigi mélypontját (akkor mínuszos volt), azóta pedig ismét töretlenül növekszik. Jó hír azonban, hogy a világpiaci olajárak közelmúltbeli csökkenése és a kedvező bázis hatások következtében ismét fordulat következhet be a termékcsoport inflációs rátájában.

Másrészt a szolgáltatások áremelkedése, amely 2023. júliusában érte el csúcsát. Akkor a 12 hónapra visszatekintő áremelkedés üteme kis híján 15% volt. Habár azóta lassult ez az ütem, de közel sem annyira, mint például az élelmiszer áraknál. Jelenleg még mindig 9,5%-os éves drágulás tapasztalható a szektorban, amely legfőképpen a visszatekintő inflációval korrigált átárazásoknak tudható be. A régióban még csak nálunk érhető el a részletes májusi inflációs adat, azonban egyértelmű különbségek figyelhetők meg a többi országgal való összehasonlítás során. Míg a szolgáltatások inflációja a környező országokban mindenütt normalizálódni látszik,  Magyarországon még mindig felfelé ívelő tendencia figyelhető meg.

Visszatekintve az elmúlt 25 esztendőre, legutóbb a 2000-es évek elején figyelhettünk meg kétszámjegyű áremelkedést a szolgáltatói szektorban. A jó hír az, hogy sikerült az inflációt ekkor is a (jelenlegi) hosszú távú trend alá csökkenteni, a rossz azonban az, hogy több év kellett ahhoz, hogy ez bekövetkezzen.

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.