Lengyelország részvénypiacok

Januári hidegzuhany a lengyel tőzsdén: mi várható most?

by Total Return 2024. február 14.

Szujó Tamás, VIG Alapkezelő

Jelentős eséssel fogadta a lengyel részvények újévi ünneplésből visszatérő befektetőit a január. A WIG20 varsói tőzsdeindex tavalyi szárnyalása után (alapunk 35% feletti hozamot könyvelt el) az év elején egyes részvények árfolyama kétszámjegyű korrekción esett át.

A gyenge teljesítmény országspecifikus okokkal magyarázható: sem a magyar, sem az európai vagy az amerikai piac sem mutatott hasonló képet. A profitrealizáló hangulatot erősítette a decemberben megalakult új kormány és a leköszönő Jog és Igazságosság (PiS) nyilvánosság előtt zajló csatája, amelybe nem egyszer maga a lengyel elnök is beleszólt. Bejárta a sajtót, ahogy a néhány hónappal korábban még belügyminiszteri pozíciót betöltő Mariusz Kaminskit és helyettesét letartóztatták, ráadásul az elnöki palotában és úgy, hogy korábban már mindkettőjük elnöki kegyelemben részesültek. Tovább nehezítette a helyzetet az azzal kapcsolatos félelem, hogy a még az előző kormány alatt beiktatott Andrzej Duda elnök támogatása nélkül valóban sikerül-e feloldani a blokkolt EU-s forrásokat, fog-e az európai döntéshozatal engedményeket tenni pusztán szándék és elkötelezettség alapján akkor is, ha minden változást nem sikerül azonnal véghez vinni Lengyelországban bizonyos jogi akadályok miatt?

A WIG20 Index 1 éves teljesítménye

forrás: reuters.com

Noha a kormányról leköszönő konzervatív-populista Jog és Igazságosság (PiS) párt részéről érkező hangok nem csendesedtek, a politikai zaj csillapodott. Ezt segítette, hogy a változások bizonyos területeken már igen erősen érzékelhetőek: az állami médiában szinte azonnal markáns változások léptek életbe, a részben állami és tőzsdén is jegyzett nagyvállalatok felsővezetésének és felügyelőbizottságának cseréje pedig fokozatosan történik. Fontos fejlemény a történetben, hogy a PiS népszerűsége erős csökkenést mutat a választási vereség óta, először került a közvélemény kutatási listák élére az új kormányfő, Donald Tusk által vezetett Polgári Koalíció.

Politikai pártok támogatottsága

forrás: politico.eu

A jó hírekre az év eleji bizonytalanság hamar elpárolgott, az árfolyam fontosabb technikai támaszról tudott visszapattanni, január végére pedig visszatért a decemberi csúcs közelébe.

A fenti ábráról leolvasható legfontosabb tanulság a PiS számára, hogy a felmérések szerint három hónap alatt elveszítették szavazóbázisuk majd’ egynegyedét. Amennyiben szeretnének érdemleges kihívóként fennmaradni, vélhetően változtatniuk kell a stratégiájukon. Úgy tűnik, a kormányzati szerepben jól működő kommunikáció ellenzékből kevésbé hatékony, az embereknek nem imponál az EU-s források megszerzését látványosan megnehezítő párt képe. Az új kormányfő, Donald Tusk kommunikációja továbbra is határozottságot és eltökéltséget sugároz, amit erősít az uniós szereplők kommentárjaiból kiolvasható, kitartó támogatás például a források feloldásának kérdésében is.

A strukturális változások természetesen a profitokat is közvetlenül érintik, amit már a részvényelemzői konszenzus is tükröz: a WIG20 indexre vonatkozó nyereségvárakozásokat közel 10%-kal emelték az október közepi választások óta.  Azt gondoljuk, hogy érdemes továbbra is fókuszban tartani a lengyel piacot és az esetleges korrekcióknál belépési pontokat keresni.

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.