elnökválasztás Lengyelország részvény varsói tőzsde VIG lengyel részvényalap

Lengyel választások: nőnek a tétek, izgalmas hónapok előtt a varsói tőzsde

by Total Return 2023. június 2.

  • Szujó Tamás –

Májusban Görögországban és Törökországban is választásokat tartottak, amelyeket a helyi részvénypiacok heves emelkedéssel honoráltak.  Az athéni ASE index több, mint 6 százalékot ugrott május 22-én, miután a kormányzó Új Demokrácia párt a vártnál nagyobb különbséggel nyerte a választást. Az árfolyam emelkedés annak ellenére volt erős, hogy júniusban újra az urnákhoz kell járulnia a szavazóknak, mivel az egypárti kormányalakításhoz nem volt meg az elegendő szavazat. Ebből is jól látható, hogy – bár a versengő pártok célkeresztjében nem közvetlenül a részvényesek állnak –a piac értékítéletében milyen nagy szereppel bír a politikai kockázat. És az is, hogy – elsősorban a nemzetközi – befektetők nélkül nemigen lehet erős és hatékony tőkepiacot építeni.

Lengyelországban idén ősszel tartanak választásokat, ami izgalmas hónapokat hozhat a varsói tőzsdén és a lengyel részvényalapunkban is. A felmérések alapján a görög és a lengyel választók preferenciája hasonlóan alakult: a kormányzó párt és legfőbb riválisa közötti támogatottság-különbség tavaly szűkült, idén azonban nyílni kezdett az olló. (Magyarországon is hasonló tendenciákat láthattunk a tavaly áprilisi parlamenti voksolás előtt.)

Az alábbi ábrán a kormányzó PiS (Jog és Igazságosság), valamint a KO (Polgári Koalíció) mért támogatottságát láthatjuk az elmúlt 2 évben. A különbség 2021 végén még 11-12%-on állt, azonban a tavalyi év során felére olvadt – jelenleg azonban ismét 8%-on áll.

forrás: politico.eu

Az biztos, hogy Lengyelországban nehéz dolga lesz a Donald Tusk nevével fémjelzett koalíciónak. A választók anyagi úton történő meggyőzése mindenesetre most vált nagyobb fokozatra: az utóbbi hetekben több fontos bejelentést tettek a kormánypárt tagjai. Ezek közül talán a legfontosabb a gyermekek után fizetett állami támogatás, melynek összegét 60%-kal emelnék. De csökkentenék a támogatott gyógyszerek jogosultsági korhatárát is 10 évvel, és a fiatalokra is kiterjesztenék. A tavaly nyáron bevezetett hitelmoratórium – melynek értelmében még 2023-ban is lehetőség van negyedévente egy törlesztés halasztására – kiszélesítése is tervben van, ami tovább enyhítené a magas kamatok és infláció okozta reáljövedelem-csökkenést. Rendkívül magas, 20%-os mértékű minimálbér emelést is belengetett 2024-re a családügyi miniszter, ami ugyan “csak” hasonló mértékű, mint az egy évvel korábbi, azonban az inflációs pálya ma már csökkenő!

Az intézkedések következtében a lengyel lakosság, sőt, talán egy-két szektortól eltekintve még a vállalatok is profitálni tudnak az erősebb keresletből. A nap végén azonban a több ígérethez magasabb kockázat is tartozik – nincs “ingyenebéd”, valakinek a végén állnia kell a számlát. A jelentős nyereséggel bíró szektorok terhelése és a lakosság védelme ugyan sok esetben logikus és validálható lépés, de csökkenti a befektetői bizalmat és növeli a beárazott politikai kockázatot. Az előbb felsoroltak és a helyreállítási alapból származó források körüli nehézségek erős nyomás alatt tartják a lengyel részvények kurzusát, amelyekben egyébként hatalmas potenciál lakozik. A közel 40 milliós ország várható középtávú növekedési kilátásai ugyanis továbbra is jók, a vállalatok profittermelő képessége pedig erős.

A lengyel részvények átlagos 7,4-szeres előretekintő P/E rátája ennek ellenére még mindig mélyen a hosszútávú átlaga alatt forog, sőt, globálisan is rendkívül olcsónak számít.

A Polgári Koalíció jelenleg kevéssé valószínű győzelme sokat lendíthet a varsói tőzsdén jegyzett cégek árfolyamán, míg a kormánypárt győzelme esetén ez a folyamat jóval lassabb lehet. Pedig a nagyobb részvénypiaci likviditás, a magasabb árazás és az alacsonyabb országkockázat segíti a vállalkozásokat, különösen a feltörekvő, tőzsdére készülő cégeket: könnyebben, hatékonyabban és olcsóbban juthatnak forráshoz.

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.