Vasárnap Lengyelországban nem csak választások lesznek, hanem népszavazás is, ahol döntenek arról, a Polgári Platform vezette kormány által egységesen 67 évre emelt nyugdíjkorhatárt visszavigyék-e 60, illetve 65 évre, csökkentsék-e az iskolaérettségi kort 7 évről 6-ra, és hogy lehessen-e privatizálni az állami erdőket.
A PiS-t sokan szimplán szélsőjobbos pártként tartják nyilván, bár ez messze nem így van. Tény, hogy a nemzeti jelleget hangoztató pártról van szó, és mint a demonstratívan nemzeti színekbe öltözött pártoknál ez nem ritka, jellemző rá az gazdaságban történő állami szerepvállalás növelésének igénye, ami általában idegesíteni szokta a szabályozott, de szabad versenyen, és a hozzá kapcsolódó intézményrendszeren alapuló piacgazdaság híveit. (Érdekes, hogy a mellett döngető nemzetieskedés milyen balos értékrenddel szokott mindenhol együtt járni.) Mivel Magyarország az elmúlt öt évben pontosan ezt a modellt kezdte építgetni, a tőkepiacot az izgatja, hogy a magyarországi tapasztalatokon felbuzdulva a Fidesszel sokszor párhuzamba állított PiS milyen intervenciókat hajt végre az intézményrendszerben, ami esetleg negatívan érintheti Lengyelország stabilitását és növekedési lehetőségeit.
A PiS minden bizonnyal koalícióra kényszerül, így messze nem lesz annyira önálló, mint a sokáig kétharmaddal kormányzó Fidesz. Koalícióban volt a 2005. és 2007. közötti, rövid idejű kormányzása alatt is, és bár akkoriban sokat szerepelt Lengyelország a sajtóban, az ország életében visszatekintésben mintha nem lett volna ez egy annyira rázós időszak. A helyiek ezt biztos intenzívebben élték meg, mint a kívülállók, de hogy a nagykép ne vesszen el a részletekbe, nézzük, hogy miben különbözött az a Lengyelország az azt megelőző, illetve az azt követő Lengyelországtól!
Ennek kapcsán mindössze három dolgot nézek meg: mennyire tartotta kézben a kormány az ország pénzügyeit (azaz a költségvetést); hogyan változtatta meg az intézményrendszert és az a javára szolgált-e az intézményeknek, vagy éppen ellenkezőleg; és hogy milyen volt az üzleti hangulat alattuk az országban. Nézzük elsőnek a költségvetést!
A kamatfizetések és a gazdasági ciklus hatását nem tartalmazó költségvetési hiány
Az ábra az ún. „ciklikusan igazított elsődleges költségvetési egyenleget” mutatja, azt a hiánykomponenst, amire a kormánynak rövid távon hatása van. A teljes költségvetési egyenlegben ugyanis érvényesül két dolog, amire a kormánynak azon hirtelenjében nincs ráhatása, ezért ezektől a teljes számot érdemes megtisztítani. Az egyik ilyen a korábban felvett hitelek kamatköltsége (e nélkül beszélünk elsődleges hiányról, azaz a folyó bevételek, és a folyó, nem kamatjellegű kiadások egyenlegéről), a másik pedig a gazdasági ciklus azon hatása, hogy recesszióban elmaradnak a bevételek a normálistól, rontva a költségvetés helyzetét, konjunktúra idején pedig messze meghaladják azt, a várhatónál jobban javítva a büdzsé számait. Hogy a kormány bevételi és kiadási fegyelmét illetően tiszta képet kapjuk, használjuk ezt a ciklusok hatásával tisztított egyenleget, ami így azt mutatja meg, hogy mennyi lett volna a költségvetés kamatok nélkül számot egyenlege, ha folyamatosan átlagos gazdasági növekedés jellemezte volna az országot. Ezek szerint abban a három költségvetési évben, amire a PiS-nek ráhatása volt, a lengyel büdzsé egészen jól állt, a pénzügyi fegyelemmel tehát nem volt baj. (Ez nem jelenti azt, hogy mondjuk ne lett volna korrupció, erről így nem tudunk semmit. De az biztos, hogy az akárhogy elköltött kiadások és az akárhogy megszerzett bevételek közti összhang a PiS-kormány alatt relatíve megfelelő volt.)
A következő szempont az, hogy milyen intézményi környezet jellemezte ekkor Lengyelországot. Ezt a Világbank ún. „governance” indikátoraival mérem, ami több szempont számszerűsíti az országra jellemző intézményrendszeri sajátosságokat és hasonlítja össze más országokkal. A vizsgált 4 szempont (a kormányzás hatékonysága, a szabályozás minősége, a jogrend ereje, valamint a korrupció kontrolja) szerint a PiS alatt semmi romlás nem történt, igaz, javulás sem volt egy deka sem. Azt, hogy a PiS ezekben mégis viszonylag gyengén szerepelt, azért gondoljuk, mert az utána érkező jobbközép, piacgazdasági fókuszú kormány alatt ezek a mutatók sorra javultak. A korrupciós index ugrása 61-ről 70-re például azt mutatja, hogy 2006-ban a világ országainak 61 százaléka volt korruptabb, 2009-re viszont ez az arány felugrott 70-re. (Azaz az évtized végére mindössze az országok 30 százaléka volt tisztább, mint Lengyelország, tehát relatív pozíciójuk a tisztasági rangsorban javult.) Ezt a javulást figyelhetjük meg a többi mutatónál is később, míg a jogot és az igazságosságot a zászlójára tűző PiS igazából semmit nem tett azért, hogy hazája jobb hely legyen annál, mint annak előtte volt.
World Bank Governance Indicators
A harmadik kérdés az, hogy ezalatt hogyan érezték magukat a gazdaság szereplői, milyen volt az üzleti hangulat. Erre az Európai Bizottságnak vannak felmérései, amelyek egyébként igen jó együttmozgást mutatnak a konjunktúrával, ráadásul egységes módszertannal készülnek szerte Európában. Hogy a gazdasági ciklus kívülről jövő hatásait megpróbáljam kiszűrni, a lengyel üzleti bizalmat elosztottam az ország legnagyobb exportpiacának, Németországnak az adataival. Hogy további összehasonlítás legyen lehetséges, berajzoltam az ugyanígy relativizált cseh, szlovák és magyar adatsort is.
Relatív üzleti bizalom Lengyelországban
Némi visszaesés után a lengyel gazdasági szereplők bizalma saját jövőjüket illetően kifejezetten javult, tehát igazából a PiS nem sokat rondított bele a mindennapi ember életébe. Igaz, hogy nem is tett semmit azért, hogy Lengyelországnak jobb legyen, legalábbis biztos nem annyit, mint utóda, a Polgári Platform. A mostani kampányban bankadótól az állami bányatársaságokat kisegítő különadókig sok mindent belengetett, de ha annyira kavarja fel az országot, mint tíz éve, akkor valószínűleg nagyobb a füstje, mint a lángja. Pláne, ha a koalíciós menedzselési problémái miatt most is csak két évig bírná megtartani a hatalmat.
Forrás: Bloomberg, Világbank, Aegon
