Kimondva vagy kimondatlanul, de sokan tartoznának a „felső tízezerbe”. Magyarországon mekkora vagyonnal lehet bekerülni a leggazdagabbak közé?
Ma nagyságrendileg tízezer fő körül mozog a vagyonosok száma hazánkban. Míg nemzetközi összevetésben a legalább egymillió dolláros likvid vagyonokat figyeljük, itthon inkább az 50–100 millió felettieket próbáljuk meg szegmentálni. De a társadalmi, gazdasági folyamatok, a politikai környezet, a vállalkozási feltételek mind-mind jelentősen befolyásolják a „gazdagnak” minősíthetők számát – részben a vagyon szintjén, részben az állandó cash-flow szintjén.
Egy külföldi privátbanki becslés szerint a magyar felnőttek kétharmadának van legalább kétmillió forintja, azaz technikailag milliomosnak számít. Húszmillió forint értékű ingósággal és ingatlannal is csak a lakosság kevesebb, mint négy százaléka rendelkezik. Jómódúnak nagyságrendileg ötvenmillió forinttal, míg gazdagnak kétszázmillió forintnyi ingó és ingatlanvagyon felett tekinthető valaki.
Apropó ingatlan: a hazai privátbanki ügyfelek vagyonának szerkezete mennyire „egészséges”, elég-e a likvid eszközök aránya?
A felső vagyonkategóriában nem gondolom, hogy egészségtelen lenne az ingatlan túlsúlya, ennek masszív hányada inkább a közép- és felső-középosztály jellemzője. Az elmúlt évek kedvező állampapír-befektetései megnyugtató likvid hányadot biztosítottak a portfoliókon belül. Az idei legnagyobb vagyonkezelői kihívások egyike, hogy milyen alternatív lehetőségeket tudnak a szolgáltatók nyújtani az állampapírok mellett, Biztosan felértékelődik az aktív vagyonkezelési stratégiák szerepe és az ingatlanalapok vonzereje is.
Az említett alternatív befektetési lehetőségeket a hazai szolgáltatók mennyire képesek biztosítani? Mi az, amit külföldön megkap egy ügyfél, és itthon nem? Van-e értelme más országokban tartani a pénzt?
Tény, hogy sok hazai vagyonos ember néhány igazán nagy értékű szolgáltatást a határon túl vesz igénybe. Vagy azért, mert ott érhető el az általa megcélzott befektetési lehetőség, műtárgy, esetleg utazás, vagy pedig azért, mert itthon nem akar „szem előtt lenni”. És persze akadnak olyanok is, akik tehetségüknek, esetleg szerencséjüknek köszönhetően külföldön gazdagodtak meg.
Amivel viszont egyértelműen jobban jár itthon az ügyfél , az a privátbanki szolgáltatásokért fizetett ár-érték arány. A komplex szolgáltatást keresők nemzetközi összehasonlításban is jó termék- és tanácsadási palettát vehetnek igénybe, nagyon kedvező adókörnyezetben, rendkívül baráti áron. Miközben egy ingatlanközvetítőnek gond nélkül kifizetünk 2-3 százalék díjat, addig az évről évre hozamot termelő privátbankárnak, aki kis túlzással az egész életünket ismeri, még egy százalékot is épphogy. Szerintem ez sokáig nem tartható.
Egyfajta elismerésnek is tűnhet, hogy a legutóbbi adóamnesztiával – a Stabilitási Megtakarítási Számlával – több mint kétezren hoztak haza pénzt, összesen 156 milliárd forintot.
Jómagam viszont csalódott voltam, becslésünk szerint akár három-négyszer ennyien is élhettek volna a lehetőséggel. Az egész privátbanki szektornak boldogságot hozna, ha a svájci bankszámlákról a kinn lévő magyar megtakarítások csak a fele visszavándorolna. Ám nem nagyon jönnek haza. Pedig ma az adózási környezet és a makrogazdasági helyzet kiváló Magyarországon, a világon talán a top 3-ban is benne vagyunk. Mind a tőkejövedelmeknek, mind pedig a vállalkozói tőkének tényleg jó az adóhelyzete most itthon. De ha családi vagyonokról van szó, akkor nem a mára és a holnapra gondol az ember, hanem öt évre és a rákövetkező öt esztendőre. Vajon később is így lesz? Érezhetően hiányzik a kiszámíthatóság, márpedig a vagyonstukturálás hosszútávú tervezést, és annak alapelemeként kiszámíthatóságot meg bizalmat követel.
Ha már szó esett a bizalomról: a hazai kiemelt ügyfelek jellemzően ragaszkodnak személyi bankárjukhoz. Eközben tőlünk nyugatra egyre inkább teret nyernek a befektetést segítő robottanácsadók. Szükség lesz-e egyáltalán néhány év múlva személyi bankárokra?
Mindenképpen. Sőt még inkább, mint korábban. Specifikusabban. A személyi bankárok szerepe változik meg, hiszen a korábbi funkcióik egy részét (riportolás, termék ismertetés, értékesítés-előkészítés) egyre hatékonyabban lehet digitálisan kiszolgálni. A robottanácsadók – vagy a befektetési alap portfolióösszetételét optimatizáló algoritmusok – hasznos segítők már most is. Ám egy privátbanki szolgáltatást igénybe vevő vagyonos embernek szüksége van arra is, hogy pénzügyei komplexebb kiterjesztéseit is megkonzultálja a szakemberekkel. Most az a feladat vár a privátbankárra, hogy akár a befektetési döntés „human touch” támogatásában, akár adózási vagy öröklési kérdésekben a korábbinál összetettebb szerepben tudjon tapasztalataival az ügyfele rendelkezésére állni. Szerintem az ilyen bankárok szakmai fejlesztésének útjaaz lesz, hogy egyfajta pénzügyi elit alakulattá képezik ki őket. Érezhetően nagy a különbség a fiatalabb és az idősebb vagyonos generáció financiális szokásai, elvárásai között. A fiatalabbak – vagyis az Y és az X generáció tagjai – jóval nyitottabbak az új digitális megoldásokra. Talán a prémiumbanki, affluens vagyonkezelésben lehet leginkább számolni az automatizált tanácsadói modellel.
