„Valószínűleg egy kétharmad nélküli Orbán-kormánynak örülne a legjobban a piac”
Az elmúlt év csalódást keltő gazdasági növekedése (2 százalék) után idén repülőrajtot vett a magyar gazdaság. Az első negyedéves számok 4,2 százalékos bővülést mutattak – az előző év azonos időszakához képest –, ami a konszenzusos elemzői várakozásokat (3,2%) jelentősen meghaladta. Nem csoda, hogy dübörög a gazdaság: az európai konjunktúra rég volt ilyen erős. Emellett a hazai bruttó bérek 10%-os növekedése húzza a lakossági fogyasztást, és a beruházások is lendületet vetek az újra beinduló uniós pénzek nyomán. A bizalmi indexek magas értékei további optimizmusra adnak okot, mind az európai, mind a hazai növekedés jól alakulhat idén, a kormány 2017 egészére is 4% feletti bővülést vár.
Drukkolhat a kormány
Váratlan külső sokk hiányában tehát úgy tűnik, az idei évvel nem lesz gond, de mi várható jövőre? A 2018-as költségvetési tervezet alapján a kormány továbbra is hasonlóan kedvező folyamatokkal számol: 4,3%-os növekedés és 3%-os infláció szerepel a tervekben. A költségvetési hiánycél pedig a korábban vártnál nagyobb, 2,4%, de ezen ne csodálkozzunk a választási évben. Ránézésre ez a hiányszám így is bőven beleillik az Orbán-kormányoktól már-már megszokottan fegyelmezett fiskális politikába.
Ugyanakkor a mögöttes folyamatok már nem ilyen kedvezőek. A költségvetés elsődleges (kamatkiadások előtti) egyenlege tovább csökken, nulla közelébe, pedig 2012-ben még 2% fölött volt. A strukturális (azaz gazdasági ciklusokkal korrigált) egyenleg pedig még ennél is nagyobb mértékben romlik. Ez azt jelenti, hogy az adósságpálya kedvezőtlenebbül alakulhat, illetve a költségvetés prociklikus jellege fokozódik. Azaz egy váratlan gazdasági lassulás még inkább negatív hatással lesz a költségvetési bevételekre. Éppen ezért különösen fontos, hogy a kiinduló növekedési és inflációs feltételezések mennyire helytállóak. Ha a 2018-as tényleges növekedés vagy infláció a becsültnél 1%-kal alacsonyabb, ez akár 175 milliárdos kiesést is okozhat a bevételek oldalán. Szóval drukkolhat a kormány, hogy minden a várakozásoknak megfelelően alakuljon.
Meddig marad az alacsony kamat?
A fiskális politikán kívül a másik fontos tényező – amivel a növekedést befolyásolni tudják a gazdaságirányítók – a jegybanki politika. Noha a lakossági befektetők még mindig 1,75% kamatot kapnak a rövid lakossági állampapírokra, az alapkamat már régóta 0,9%. A bankok és egyéb, nem-lakossági befektetők számára elérhető rövid kamatok pedig 0 közelében vannak. Eközben az idei inflációs becslés 2,5%, míg jövőre, ahogy láttuk, 3%-kal tervez a kormány.
Emelkedő inflációs környezetben hogyan és meddig maradhat ilyen alacsony a kamat, vagyis laza a jegybanki politika? Ez egy nagyon fontos kérdés, mert a végre éledező hitelkeresletet visszavethetik a magasabb kamatok, ami pedig a növekedésre több csatornán keresztül (beruházások, fogyasztás) is kedvezőtlenül hat. Így azt gondoljuk, hogy a választásokig még akkor sem kerül sor kamatemelésre, ha ezt külső körülmények vagy inflációs meglepetések indokolnák. Ebben nagy segítségére van az országnak a folyó fizetési mérleg hatalmas többlete, ami annak ellenére sem kezdett el szűkülni, hogy a beinduló lakossági fogyasztás elvileg növeli az importot. Ez a GDP éves 4-5%-ára rúgó devizabeáramlás azt jelenti, hogy nyugodtan alullőheti a kamatszintet a Magyar Nemzeti Bank – nem kell attól félnie, hogy a forint jelentősen leértékelődne. Tehát a makrokép elég kedvező. Bár a fiskális lazítás és az emelkedő infláció az állampapírhozamok emelkedésének irányába mutatnak, jelentős hozamemelkedéssel azonban addig nem számolunk, amíg a rövid lejáratú kamatok nem kezdenek emelkedni. Fontos figyelni a fizetési mérlegre, annak trendszerű szűküléséig a forintot sem várjuk a korábbi szintek fölé – azaz 315 forintos eurónál magasabb keresztárfolyamon.
Az egyszerű (többség) a nagyszerű
Jelentenek-e kockázatot a 2018-as parlamenti választások? Persze, a politikai rizikó mindig megnő ezekben az időszakokban. Még akkor is, ha a közvélemény-kutatások szerint viszonylag egyértelmű lesz a kimenetel. Annak ellenére, hogy a kormány nem a legnépszerűbb a befektetők körében, valószínűleg egy kétharmad nélküli Orbán-kormánynak örülne a legjobban a piac. A „status quo”-t mindig szeretik a befektetők. Erre jó példa Erdogan török elnök esete: a hatalmát megerősítő referendum óta az isztambuli tőzsde csúcsokat dönt, és a líra árfolyama is erős. A kötvény típusú eszközök befektetőinek pedig kifejezetten imponál az Orbán-kormányok 2010 óta tartó addósságcsökkentése és szigorú költségvetési politikája.
Látunk ugyanakkor némi kockázatot az őszi német választások után. Bármelyik kancellárjelölt is győzne, az integrációpárti új francia elnökkel karöltve nyomás alá helyezhetik a sok szempontból renitens kelet-európai államokat. Különösen, hogy a 2020-tól kezdődő EU-költségvetés vitája is lassan aktuálissá válik majd.
