A 2023-as év indulásakor az egekbe szökött a mesterséges intelligenciát (MI) övező érdeklődés. A piac az „enabler”-ekre, azaz a már meglévő technológiát kiszolgálókra (Nvidia) és a „hyperscaler”-ekre, az amerikai technológiai szektor legnagyobb kapitalizációjú, „mega-cap” vállalataira összpontosított. Ennek eredményeként az amerikai S&P 500 tőzsdeindex „Hét Mesterlövésze” közé tartozó részvények – az Apple, a Microsoft, az Amazon, az Alphabet, a Meta, a Tesla és az Nvidia – lekörözték a többieket, elkendőzve ezzel a részvénypiac túlnyomó többségét érintő leértékelődéseket.
A hét húzónév nélkül az előremutató P/E ráta csak 17,8-szoros lenne, szemben a teljes index 20-as értékével. Ha az MI továbbra is exponenciális ütemben fejlődik és terjed, akkor az elkövetkező években jelentős lökést adhat a vállalati termelékenységnek. Ha széles körben elterjed az elkövetkező évtizedben, önmagában 1,5 százalékponttal emelné a globális munkatermelékenység éves növekedési ütemét. A termelékenység korábbi, innovációvezérelt fellendülési időszakainak tapasztalatai azt mutatják, hogy egy ilyen fejlődési irány az alap forgatókönyvtől jelentősen eltérő potenciális EPS-növekedési pályát eredményezhet a következő évtizedben.
A “Hét mesterlövész” hozama 2023-ban
„A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.”