Az unikornisok kapcsán születik ez a bejegyzés, melyről az alábbi infografika is szól. Buborékok mindig is voltak, sokan az unikornisok megjelenését, elképzelhetetlen árazását is annak tartják. Akinek hirtelen nem ugrik be, unicorn-nak hívják azokat a tőzsdén még nem forgó, jellemzően igen innovatív cégeket, melyek egy része most startup, egy része pedig nem régen volt az, és ahol a legutóbbi tőkeemelés alapján számított cégérték eléri az egymilliárd dollárt. Ha például a vállalkozásba beszáll valaki százmillió dollárral, és ezért a cég 10 százalékos tulajdonosa lesz, akkor a cég feliratkozhat az alábbi listára. Mint a képen látjuk, ez az új őrület, gomba módra szaporodnak az egyyardos cégek, és nem hogy egyre több van belőlük, de egyenként is folyton nagyobbra hízik az értékük.
Az unikornis startupok
http://www.valuewalk.com/2015/10/the-increasingly-crowded-unicorn-club-in-one-infographic/
Sokan azt mondják, ez buborék, amit a nulla százalékos kamatok gerjesztenek. Ebben minden bizonnyal van igazság, bár azt, hogy amit a grafikon mutat, tényleg buborék-e, csak visszatekintésben fogjuk megtudni. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy önmagában az alacsony kamatok, sőt, még a jegybanki pénznyomtatás miatt sem lesz valakinek több pénze, amit mindenféle baromságokra költhet, mint annak előtte volt, így a most alkalmazott, nem konvencionális jegybanki eszköztárból sem szabad levezetni, hogy az, ami most drága, az buborék. (A monetáris expanziót sokan félreértelmezik, még a szakmabeliek is, pusztán azért, mert alapvetően nem tudják, mi az, hogy pénzteremtés…) Az viszont kétségtelen, hogy költhető pénz van dögivel, de ez nem az alacsony kamatok, hanem a rendkívül egyenlőtlen jövedelem-eloszlás miatt van így. Ennek ugyanis az a következménye, hogy az alacsony jövedelmű tömegek kevesebbet fogyasztanak, mint szeretnének, a megtakarítók legfelső krémjének viszont van tartalékja arra, hogy mindenféle hajmeresztő dologgal vállaljon kockázatot, amely viselkedésre egyébként a nulla százalékos kamat valóban rásegít.
A buborékokról az a kép él bennünk, hogy károsak, és amikor kidurrannak, sok, későn beszálló szerencsétlent hagynak maguk után, a társadalom meg a gazdaságpolitika pedig el kell takarítsa az ottmaradt sok szemetet, és kezelni kell valahogy a károsultak bajait. Azonban a buborékok után nem csak fertőző hulladék marad, hanem olyan technológiák, infrastruktúrák és know-how is, ami nélkül világunk sokkal szegényebb lenne. A buborékok ugyanis, amikor egyesek szimplán elvesztik józan ítélőképességüket, míg mások inkább a szokásosnál is nagyobb kockázatot vállalva tudatosan próbálkoznak valami kis eséllyel, de esetleg nagyot szóló vállalkozásban így vagy úgy részt venni, lehetőséget adnak olyan fejlesztések, projektek véghez vitelére, amire normális időkben az emberi természet egyszerűen nem hajlandó. Úgy vagyunk programozva, hogy számukra legfontosabb a túlélés biztosítása, a szó szoros és átvitt értelmében, ezért általában csak a valós kockázatok túlbiztosítása mellett vagyunk hajlandóak létezni. Ebbe nem fér bele, hogy a világ Isten háta mögötti helyein kezdjünk kereskedni, hátha jó lesz valamire, hogy kísérletezzünk azzal, hogyan lehet kihasználni a globális hálózatba kötött számítógépekben rejlő lehetőségeket, vagy hogy önjáró autókból építsünk flottát. A buborékokra jellemző elképesztő kockázati étvágy biztosítja az anyagi forrást mindazok számára, akikben benne van a potenciál, hogy tényleg megváltoztassák a világot.
Buborékok nem lesznek a semmiből, mindig van valami olyan racionális tényező, amin a lelkesedés szárba szökken, és a végén buborékká válik. Az unikornisok és startup társaik most olyan technológiai közegben mozognak, amelyek potenciálisan jelentős változásokat hozhatnak az életünkben: nanotechnológia, internet of things, új generációs akkumulátorok, mesterséges intelligencia, és még ki tudja mi, amire gondolni sem tudunk. Az unikornisok árazása ezért — hiszen ebből indultunk ki — biztos tartalmaz buborék-szerű elemeket, és ne kis részükről ki fog derülni, hogy annyit sem ér, amint a papír, amire a cég nevét kinyomtatják. De közülük nem egy forradalmi változásokat hozhat majd az életünkbe, és olyan módon fog jövedelmet juttatni a tőkéjüket kockáztató tulajdonosnak, amelyekről mi kívülállók álmodni sem tudunk. Gondolták-e volna mondjuk egy 1980-ban született gyermek szülei, hogy kisfiuk, kislányuk 35 évvel később telefonkészülékre írt számítógépes programokból fog megélni? Akkor, amikor tárcsás telefonok korát éltük, és Magyarországon a háztartások nem kis része még álmodni sem tudott arról, hogy vonalas telefonja legyen! (Megjegyzés: ez abban az időben volt, amikor a telekommunikáció, mint közműszolgáltatás, az állam kezében volt…) Hogy az Uber valóban mennyit ér, annak függvénye, hogy céljaiból mit valósít meg. Ha bejönnek az alapítók víziói, akkor akár jóval többet is, mint amit most bölcselmünk álmodni képes. Steve Jobsot igazi víziókkal megáldott embernek tartottuk életében, de azt valószínűleg ő sem gondolta 1997-ben, amikor visszatért az Apple-höz, hogy 18 évvel később a vállalat a kifizetett osztalékokkal együtt a 220-szorosát fogja érni.
Azt, hogy a startup térben buborék van-e, nem tudjuk, lehet, hogy igen. De ha nem lenne, 10 év múlva szegényebbek lennénk egy csomó mindennel, amit ők hoznak létre csak azért, mert most tényleg próbálkozhatnak bármivel.
