Japánban végre valahára bejelentettek egy költségvetési lazítási csomagot, amitől a piac nem esett hanyatt, pedig a GDP 5,5 százalékáról van szó, ami nem kevés, még ha több évre is van elosztva. Ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy ez nagyjából az a pénz, amit a japán költségvetési deficitként húsz éven keresztül éves átlagban elégetett, és látjuk, hova jutottak.
De hova is? Japán gazdasági növekedése az elmúlt huszonakárhány évben látványosan visszaesett, főleg a háború utáni szuperperiódushoz képest. Ezzel egyébkánt Japán nem volt egyedül, az Egyesült Államok növekedése sincs ott, mint ötven évvel ezelőtt, de erről többet kicsit később. Az alábbi ábra Japán és az USA megelőző öt évre számolt éves átlagos GDP-növekedését mutatja. Az első adatpont (1970-ben) az 1966-1970-es periódus átlagos GDP-bővülése, a következő az 1967-1971-et felölelő öt évé, és így tovább. Ez az ötéves simítás némileg kiegyenlíti az adatok természetes ingadozását, és jobban mutatja a pillanatnyinál éppen kicsivel hosszabb trendet.
Japán és az Egyesült Államok visszatekintő ötéves átlagos GDP-növekedése
Japán egészen a kilencvenes évek elejéig-közepéig jobban teljesített, mint az USA, viszont nagyjából 1994. óta lemaradó. Ha így vesszük, 20 év szinte hasztalanul szállt el a japánok életéből. Vagy mégsem?
Tény, hogy Japán teljesítménye elég gyatra, de ez nem véletlenül van így. Az ország népessége ugyanis csökken, amit tovább súlyosbít, hogy a megmaradó lakosság egyre öregebb, nem születnek gyerekek, így a munkaképes korú lakosság még ennél is durvább ütemben zsugorodik.
A munkaképes korú lakosság ötéves átlagos változása Japánban és az Egyesült Államokban
Ebből a szempontból Japán és az Egyesül Államok a fejlett világ két ellentétes demográfiai pólusát képviseli. A távol-keleti szigetország ugyanis a legelőrehaladottabb fázisában van annak a demográfiai folyamatnak, ami jelen állás szerint minden fejlett, és nagyon sok fejlődő országra is vár, Amerika viszont egyelőre a legkevésbé érintett ebben a kérdésben. (A társadalom etnikai összetételének változása persze Amerika növekedési potenciálját is érinti, de a stabil éves 1 százalékos bővülés akkor is izmos.) Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy amennyiben Japán ugyanúgy szeretne növekedni, mint az USA, akkor az egy munkaképes korú lakosra (kvázi egy tényleges dolgozóra) eső GDP-jét évente másfél százalékkal gyorsabban kellene növelni, mint az USÁ-nak. A japán egy high tech gazdaság, de ennyire azért tartósan ő sem képes.
Ha másfél százalékkal nem is, de fontos kiemelni, hogy a munkaképes korúakra vetítve japán valamennyivel tényleg gyorsabban növekszik, mint az USA! Ha a számoknak hinni lehet, akkor a japánok ezen mérték szerint tíz éve jobban teljesítenek, mint az amerikaiak (Japánjobbanteljesít, ha úgy tetszik), átlagosan majdnem háromegyed százalékkal. Japán összességében vett lemaradásának tehát két oka van: az egyik a szinte minden országra jellemző, munkaképes korúakra vetített trendszerű lassulás, a másik pedig a rossz demográfia. Kérdés, hogy ebben tud-e segíteni az új csomag.
A munkaképes korú lakosságra vetített ötéves növekedés Japánban és az Egyesült Államokban
A költségvetési lazításokról azt kell tudni, hogy az ördög a részletekben rejtőzik, és biztos, hogy Krugman-féle agyatlan pénzköltés önmagában nem megoldás. Sőt, a megnövekedett költségvetési kiadás, főleg ha infrastrukturális projekteket erőltetnek vele, nem kis hányadban baromságokra megy el, ami meg nem, annak egy jó részét simán ellopják. Nem csak itthon, máshol is így van ez, még ha fejlettebb demokráciákban nem is lopnak annyit, mint idehaza.
Japán egyébként nem sokat totojázott, amikor a növekedése a kilencvenes években belassult, simán kinyitották a General Theoryt és beleírták a költségvetésbe, amit ott olvasni véltek. A büdzsé kamatkiadásoktól megtisztított, tehát folyó kiadásokat és bevételek tartalmazó ún. elsődleges egyenlege 10 év alatt 2 százalékos többletből 10 százalékos hiányba fordult át. Ez éves átlagban 2 százalékot meghaladó költségvetési rásegítést jelent, de a dolog valahogy mégsem működött, a japán gazdaság nem éledt igazán újra.
A japán költségvetés elsődleges egyenlege
A japánok nem akármivel gurigáztak tehát, mégsem lett tőle csoda. A gazdasági növekedés 2002-ig trendszerűen csökkent, és a munkaképes korú lakosságra vetítve azóta is csak az 1-2 százalékos sávban tud mozogni. Ugyanez a szám a költségvetésileg passzívabb Egyesült Államokban kicsit lejjebb van, de ahhoz képest, hogy ez a lazítás mibe került a japánoknak, a sebességkülönbség nem túl nagy. Sőt, az is érdekes, hogy az államadósság vég nélküli expanziójától megijedve ezt az agyatlan pénzszórási stratégiát a 21. századba lépve nagyjából abbahagyták, a növekedés pedig éppen ebben a periódusban lett trendszerűen egy hangyányival jobb. Most akkor érdemes volt ezt a sok pénzt elverni?
Japán nettó államadóssága
A japán államadósság nagyságát mindenki tudja, nyilvánvalóan rosszul. A bruttó államadósság a GDP két és félszeresénáll, de ez megtévesztő, mivel a költségvetési szervek jelentős készpénz- és kötvényállományon ülnek. Ezeket kinettózva is meredek növekedés, de mégsem 250 százalék a végérték. Az adósság tehát húsz éven keresztül nőtt a GDP 5 százalékával éves átlagban, Japán ettől függetlenül ott tart, ahol, de még mindig arról álmodunk, hogy a költségvetési csomag majd kihúzza az országot, és persze a részvénybefektetőket a gödörből. Vajon meddig fogja ezt a baromságot mindenki háromhavonta benyalni?
A költségvetési lazítás egyébként nem ördögtől való dolog, csak nem univerzális csodaszer. Amennyiben a gazdaságban van növekedési potenciál, csak valami ciklikus probléma ennek a potenciálnak a kiaknázását megakadályozza, akkor tényleg van értelme a löketnek. Ha viszont a dekonjunktúrának strukturális okai vannak, akkor ezek a programok csak egy feneketlen zsákba öntik a pénzt, ha pedig mindez monetáris lazítással is párosul, akkor még egy kollektív pénzügyi ámokfutást is okoz.
Tanulságos megnézni, hogy a híres Roosevelt-féle program Amerikában milyen körülmények között fogott talajt. A 20. század első negyedében igen komoly népességnövekedés volt, melynek csak az egyik forrása volt a bevándorlás, jelentős természetes szaporulat is volt, ami a munkaképes korú lakosság növekedését sokáig elég magas szintet tartotta.
Ötéves átlagos népességnövekedés az USA-ban
Mindez közvetlenül a második ipari forradalmat követő periódus is, amely, ahogy ezt Robert Gordontól tudjuk, soha nem látott termelékenységnövekedést hozott, és új iparágak megjelenésével alapértelmezésben sok munkahelyet is teremtett. Ebben a rendkívüli környezetben nem csoda, hogy a költségvetési programok hatásosak is voltak, különösen úgy, hogy az infrastrukturális rész éppen azokat a tágan értelmezett közműveket (pl. nagyfeszültségű elektromos távvezetékek hálózatát) hozta létre, aminek a segítségével a második ipari forradalom következményei ki tudtak bontakozni. Most, hogy már az internet is levegőből jön, milyen újat tud nekünk hozni az infrastruktúraépítés a stadionokon és a térkövezésen kívül? És ennek milyen tankönyvi tovagyűrűző hatásai lesznek azon túl, ami a lopások után a társadalom zsebében egyszeri kifizetésként megmarad?
A költségvetési lazítási programoktól tehát ne várjunk csodát. Valamit talán segítenek, de a régi világot nem hozzák vissza akkor, amikor a gazdasági növekedés lassulása fokozatos és permanens. Nem csak Japánban, de úgy néz ki, globálisan is. Meg kell tanulnunk együtt élni azzal, hogy ami korábban 4-5 volt, most csak 2-3, máshol még annál is kevesebb. Ha mindenképpen akarunk valamit csinálni a konjunktúrával, akkor inkább arra kellene koncentrálni, hogy a belőle származó jövedelem eloszlása legyen egyenletesebb, mert az legalább az általános jólétet tudná emelni, az pedig fontosabb, mint a növekedés minden áron való hajszolása.
Még annyit, hogy aki a linkeket nem szokta megnyitni, ezt a Gordon-cikket az is olvassa el. Hosszú, de rendkívül tanulságos. A fő üzenet az, hogy növekedés nem halt meg, de a huszadik század olyan kivételes periódus volt az emberiség történetében, amit nehezen tudunk megismételni. Hiába szórjuk el a Jóisten pénzét is.
Forrás: Bloomberg, measuringworth.com, Aegon
