A csökkenő olajárak nyomán elindult az amerikai olajiparban alkalmazkodás. Persze csak lassan.
A Baker Hughes rendszeresen közli az olaj- és gázfúró kapacitások alakulását az Egyesült Államokban és szerte a világban is. Az amerikai adatok hetiek, így nagyjából valós időben figyelhetjük, hány toronnyal termelik a Ewingok és társaik az értékes nedűt. Mint Gábor a múltkor kiokosított, egy torony a horizontális technológiának köszönhetően egyszerre több kutat is ki tud aknázni, ezért ez a statisztika a ténylegesen kitermelés alatt álló kutak számát nem követi le egy az egyben.
Baker Hughes United States Crude Oil Rotary Rig Count Data
Látható, hogy milyen felfutás volt a fúrásban az elmúlt években (a rig countban mért igazi bumm nagyjából 2010-ben kezdődött), tehát az alkalmazkodásnak csak az elején vagyunk. Hogy ennek mi lesz a lefolyása, még nem tudni, hiszen elsőre az exploratív szakaszban levő, valamint a változó költség-alapon is bukó kutakat kapcsolják ki, és marad egyelőre minden olyan egység, ami legalább a cash flow-alapon pozitív. Az sem világos, a kitermelés mekkora nagysága van lefedezve, legalább az idei év egy részére. És persze azt sem tudjuk, kinek mennyi tartaléka van, mielőtt beadná a kulcsot, illetve hogy a szükséges konszolidáció után megmaradt kapacitás mennyi lesz. Ugyanis amikor egy projekt becsődöl, a befektetők ugyan elvesztik a pénzük egy részét, viszont akinek van pénzügyi tartaléka, hogy fire sale-ben megvegye a kapacitást, annak sokkal lejjebb lesz a full cycle const-ja, mint a mostani tulajdonosoknak.
Mindesetre nekem úgy tűnik, hogy ebből hamarosan nem lesz ismét 100 dolláros olajár, bár ezzel nem mondtam sokat.
Forrás: Baker Hughes, Bloomberg
Apró betűs rész: a nap grafikonja nem feltétlenül jelez fontos folyamatot, egyszerűen csak a szerző számára érdekes esemény, folyamat grafikus megjelenítése. Nem előrejelzés, nem normatív értékelés, csak egy tény a sok közül.
