piacok

Nem volt nagy a dollárgyengülés

by totalreturn 2015. december 4.

Elsőre mindegynek tűnhet, de nem árt pontosítani. A keresztárfolyam két deviza egymáshoz viszonyított értékaránya, és a mozgás igazából a két érték egymáshoz képesti változásának eredője. Az kétségtelen, hogy izmos volt a tegnapi változás.

Az euró/dollár keresztárfolyam az elmúlt fél évben

A kommentárok egyből a dollár azonnali gyengüléséről szóltak, pedig nem erről volt szó. Ha nem ezt a kitüntetett keresztárfolyamot nézzük, hanem a két fizetőeszköz főbb kereskedelmi partnereinek valutáihoz vett átlagos árfolyamát, akkor látjuk, hogy az igazi mozgás az euróban volt, ami a teljes novemberi gyengülését letörölte. A dollár ellenben most ott van, mint két hete volt, és még mindig 1,4 százalékkal erősebb, mint az október végi szint.

A dollár és az euró nomináleffektív árfolyama az elmúlt fél évben

Július elejétől szeptember végéig a két valuta kéz a kézben erősödött az összes többi devizához (leginkább a feltörekvő régióhoz) képest, október első két hetében pedig volt egy átmeneti dollárgyengülés az euró viszonylagos stabilitása mellett. Október közepétől aztán elindult egy markáns rövid távú trend, amiben a dollár erősödött az euró pedig gyengült. A tegnapi hajcihőben aztán ez a trend egyelőre megállt, a dollár ezen mérték szerint 0,61 százalékot veszített az értékéből, de ezt messze überelte az euró ehhez képest majdnem négyszeres, 2,28 százalékos erősödése a régió külkereskedelmi kapcsolatai szempontjából fontos legtöbb devizával szemben. Pont ez az, amit az ECB el szeretne kerülni, ha egyébként a dollár önmozgásához nem tudnak sokat hozzátenni.

Érdekes, hogy vajon miért kellett Mario Draghinak pár hete belengetni, hogy valami nagy dologra készülnek, ha egyébként csak maszatolásra futja az erejükből. Valszeg elég nagy lehet a megosztottság a jegybankban, felteszem, Weidmann hangosan blokkolta az agresszívebb kötvényvásárlási programot, így aztán ez a nesze semmi, fogd meg jól jutott a nagyérdeműnek, az euró szempontjából pedig igen kontraproduktívra sikerült az akció. Most főhet az illetékesek feje, mivel úgy tűnik, az utóbbi idők eurógyengülését csak rövid távú forró pénzek okozták, így aztán ki kell találni valamit, hogy lejjebb lehessen szuszakolni az árfolyamot.

A jövőt illetően persze lehet, hogy a dollár tényleg gyengülni fog (vagy az is lehet, hogy erősödni 🙂 ), de a tegnapi események pontos értelmezése alapján brutális napi dollárgyengülésről nem lehet beszélni. Euróerősödésről annál inkább.

Forrás: JP Morgan, Bloomberg

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.