Tematikus rendezvénysorozatot indított az Aegon Alapkezelő, hogy bemutassa az Oroszországban rejlő befektetés lehetőségeket. A rendezvényen szakértők előadását hallgathatták meg az egybegyűlt befektetők, pénzügyi szakemberek, szakújságírók.
Pálfi György, az Aegon Alapkezelő szakértője az Aegon Russia befektetési alap portfólió-menedzsereként értékelte az elmúlt tíz év eseményeit és tanulságait.
- A szakértő szerint Oroszország az összes rendelkezésére álló eszközt kihasználta a 2014-ben bevezetésre került kereskedelmi szankciók negatív hatásainak kiküszöbölésére és a lehetőségeihez képest nagyon jól kezelte a krízishelyzetet az orosz vezetés.
- Oroszország gazdaságilag stabil államnak tekinthető. Mindhárom nagy hitelminősítő „befektetésre ajánlott” kategóriában tartja számon az orosz állam értékpapírjait.
- Kiemelte, hogy az orosz blue chipek az elmúlt évek trendjét követve, továbbra is átlagosan 20 százalékkal alulértékeltek a piacon. Ez pedig jelentős hozampotenciált jelenthet a magán- és intézményi befektetőknek.
- Oroszország a számára kedvező nyersanyagárak miatt, óriási devizatartalékot halmozott fel, amivel hosszú évekig is képes lenne áthidalni és finanszírozni egy esetleges krízisidőszakot.
Naffa Helena, az Aegon Alapkezelő vezető részvényelemzője az orosz tőzsdei cégekről beszélt, kitérve az elsődleges és a másodlagos gazdasági ágazatokban rejlő lehetőségekre is:
- Oroszország kereskedelmének közel 70 százalékát teszi ki a kőolaj- és földgázexport, ami jelentős hozampotenciált kínál a befektetők számára. A diverzifikáció hiánya ugyanakkor az orosz gazdaság Achilles-sarkának is tekinthető, hiszen az állami bevételek erősen korrelálnak a nyersanyagok világpiaci árával.
- Egyre nagyobb teret nyernek azonban maguknak azok a kiskereskedelmi hálózatok, melyek az elmúlt évek tömeges akvizíciójának köszönhetően elkezdték meghonosítani a valódi fogyasztói szemlélettel rendelkező áruházláncok modelljét Oroszországban. A piac mérete miatt, az összes versenytárs számára bőven akad növekedési potenciál a következő években.
- A kiskereskedelemi áruházláncok növekedésének legfőbb gátját az orosz átlagfogyasztó jólétének alacsony szintje jelentheti, hiszen az elmúlt évek reformjait (például az ÁFA emelést) végső sorban, az orosz fogyasztókkal fizette meg a moszkvai vezetés.
Sz. Biró Zoltán történész, ismert Oroszország-szakértő előadása teljesen új dimenzióból mutatta be az országot. Az előadó kitért a jelenlegi orosz elnök személyi kultuszára, valamint a Putin utáni lehetséges szcenáriókat is felvázolta.
- Jócskán van még mit behoznia Oroszországnak, hiszen a jóléti mutatók nemhogy emelkednének a régióban, hanem évek óta csökkennek. Gazdasági kérdésekben azonban hozza a számokat Oroszország, ezért befektetői szempontból biztonságosnak tartja a történész az orosz gazdaságot.
- Putin népszerűsége továbbra is töretlen, ráadásul a regnáló orosz vezetés alkotmányozó többséggel is rendelkezik a parlamentben, ami óriási mozgásteret biztosít a pártvezetésnek.
- A történész úgy véli, hogy napjainkra már kialakult Putin környezetében egy modern Oroszország mellett elkötelezett gazdasági elit, akik az elnök esetleges jövőbeli távozása esetén is mindent elkövetnek az ország fejlődéséért.
Oroszország geopolitikai kilátásai
„A medve nyomában” című előadással zárta a rendezvényt Káncz Csaba geopolitikai szakértő, aki a gazdasági-, befektetési- és szociológiai szempontok után, ismét új perspektívából mutatta be az orosz eseményeket.
- Oroszország egyébként is előnyös geopolitikai helyzete a jövőben még tovább erősödhet. Az Északi-sark olvadásának köszönhetően ugyanis, korábban még lehetetlennek tűnő energetikai beruházások- és logisztikai útvonalak létesítésére is hamarosan lehetősége nyílhat Moszkvának.
- A hidegháború befejezése óta nem látott katonai erőfitogtatások zajlanak Eurázsia-szerte, ahol a határvonalat jelentő kelet-európai országok között sincs egységes álláspont a jövőt illetően. Míg Románia és Lengyelország inkább az amerikai stratégiai érdekeket szolgálja ki, addig az orosz fél is folyamatosan keresi a maga szövetségeseit.
- Zajlik az orosz hadsereg modernizációja, ráadásul az orosz fegyverek egyre inkább megjelennek exportcikként is, elsősorban a közel-keleti piacokon (de Törökországban és Kínában is) Ez pedig nyugtalanítja az Egyesült Államokat.
Kérdések, válaszok, tanácsok
Az előadásokat követő panelbeszélgetésbe orosz munkatapasztalattal rendelkező energetikai- és mezőgazdasági szakemberek is bekapcsolódtak.
A vita során rendkívül hasznos kérdések és ajánlások hangzottak el:
- Oroszország a 2014-es korlátozások miatt egyre inkább meghonosítja a precíziós, magas innovációs értékkel rendelkező iparági fejlesztéseket, amire számos pozitív példát hoztak fel a résztvevők. Például a Siemens Oroszországba kihelyezett gázturbina üzemét, amivel a technológia összes részlete elérhetővé vált az orosz fejlesztők számára. (nem beszélve a saját fejlesztésekről)
- Szóba került az orosz mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlődése is, mely iparág egyre jobb minőségben képes előállítani saját termékeket, egyelőre elsősorban a belső piacra, egyre több prémium terméket kínálva a polcokon.