forint orosz-ukrán háború

Padlóra küldte a forintot a háború, de próbál felállni onnan

by totalreturn 2022. március 29.

Komoly kilengések a forint piacán

 

 Nagy utat járt be az év eleje óta az euró-forint árfolyam, hiszen a 2021-es évet még 370 körül zárta a forint, majd onnan az év elején erősödésbe kapcsolt. Az már látszott rögtön januárban, hogy az MNB bátor kamatemelései és a lassan javuló inflációs kilátások mellett a forintnak is jó éve lehet, az elemzői vélemények is pozitívak voltak. Ha nem is szárnyalást, de csendes erősödést lehetett jósolni 2022-re.

Az év első másfél hónapjában jórészt ezek a várakozások okozták, hogy a magyar deviza 350 közelébe erősödött vissza az euróval szemben, a jegybank is kicsit kényelmesebb helyzetben érezhette magát, hiszen a korábbi heti kamatemelések után elég volt csak havonta egyszer tovább szigorítania.

 Aztán február végén az orosz-ukrán háború mindent felborított, mivel előzetesen kevesen számítottak rá, hogy az orosz csapatok valóban lerohanják Ukrajnát. A háború hatásai pedig a devizapiacon is érződtek. Így szűk két hét alatt 400-ig zuhant a forint az euróval szemben.

 

 

 De miért éppen a forint?

 

A háború váratlan kitörésekor egy általános kockázatkerülés indult el a piacokon, a befektetők elkezdték a biztonságos befektetéseket keresni, ami a feltörekvő piaci eszközök szempontjából hátrányos volt. Még az egyébként is sérülékeny feltörekvő piacon belül is kiemelten érintette az eladási hullám a kelet-közép-európai devizákat, köztük a forintot.

Rosszul hatott a forintra az elmúlt hetekben az egekbe törő olajár is. (Jól látszik, hogy az energiaimportra nálunk kevésbé rászoruló Romániában a lej árfolyama stabilabb maradt.)

 Ennek oka egyrészt a földrajzi közelség, hiszen a háború a közvetlen szomszédunkban zajlik, másrészt pedig a befektetők nehezen, vagy egyáltalán nem tudtak hozzáférni az orosz piachoz. Ez utóbbi azért fontos, mert miközben a tőzsde zárva van Moszkvában és a devizát nem tudják kivinni az országból, a nyitott pozícióikon a veszteség folyamatosan csak hízik. Emiatt pedig elkezdhettek olyan célpontokat keresni, melyeken ezt a veszteséget visszanyerhetik vagy legalább csökkenthetik, így jöhettek kapóra a térség devizái.

 Régiós összevetésben a forint elmúlt egy hónapban látott 4,1%-os gyengülése nem kirívó, a leggyakrabban viszonyítási alapként használt lengyel zloty is 3,5%-ot bukott. Mondhatnánk, hogy a közelgő parlamenti választások indokolhattak nagyobb kockázati prémiumot a forint esetében, azonban most sokkal fontosabbak a háborúval kapcsolatos hírek, mint a belföldi fejlemények. Gazdaságpolitikai szempontból a két hét múlva esedékes választás legnagyobb tétje talán az uniós forrásokkal kapcsolatos vita alakulása. A jelenlegi kormány vélhetően nehezebben adja majd be a derekát Brüsszelnek, az ellenzék viszont már deklarálta, hogy győzelme esetén a minél gyorsabb megállapodásra törekszik.

 

 

Mi jöhet még?

 

A legnehezebb természetesen mindig azt megjósolni, mi jöhet még az árfolyamban. Az év elején valószínűleg kevesen fogadtak volna arra, hogy látunk 400 forintos euróárfolyamot 2022-ben. Rövidtávon az biztos, hogy a háborúval kapcsolatos hírek határozzák meg a hangulatot, sokak szerint a piac már „túlszaladt” az optimizmussal, vagyis olyan forgatókönyveket árazott be, melyek még messze nem biztosak.

 Éppen ezért fennáll a veszélye, hogy jönnek még kellemetlen meglepetések még akkor is, ha most épp a fokozatos enyhülés felé mutatnak a tárgyalások. Konkrét megállapodás egyelőre semmiről nincs, de a felek elismerték, hogy közelednek az álláspontok egy fegyverszünet ügyében.

Az egyértelműen látszik, hogy 370 körül azért már kifulladhat a nagy menetelés a forint részéről, legalábbis addig, amíg nem lesz egyértelmű lezárása a háborúnak. A kockázatok most talán inkább a másik irányba mutatnak: ha a befektetők túlértékelték az előrelépést, akkor ha nem is a március elején látotthoz hasonlóan hevesen, de újra gyengülhet a magyar deviza. 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.