árupiacok gazdaságpolitika piaci érdekesség

Piaci gondolatok: Mit fed el a FED

by totalreturn 2019. október 21.

2019-ben a tőzsdei befektetési döntésekben már a legerősebb, leggyorsabb számítógépeket használják, pedig nem kell más mint, ismerni egy pár axiómát, és ugyanolyan hozamokat tudunk elérni, mint a legmenőbb Wall streeti befektetési cégek. Ami szerintem most releváns, az a ”ne azt csináld amit mondok, hanem amit csinálok” alapigazság.

Jay Powell, az amerikai jegybank elnöke a júliusi kamatvágás után közölte az összegyűlt újságírókkal, hogy a jegybank úgy gondolja, az amerikai gazdaság egy ”ciklus közepi” állapotban van. Ez egy érdekes konklúzió a júliusi tőzsdei és makrogazdasági állapotokról, mikor a munkanélküliségi ráta konzisztensen 4% alatt van, az infláció a jegybank kitűzött célját sem tudja elérni, és a főbb amerikai tőzsdeindexek a csúcsok közelében vannak. A felsorolt állapotok ellenére az amerikai jegybank 25 bázispontos kamatvágást hajtott végre, ami felvet egy kérdést. A FED elnök vagy inkompetens és nem tudja, hogy mi folyik jelen pillanatban az amerikai gazdaságban, vagy nagyon is kompetens csak nem azt mondja, amit lát.

Hasonló kommunikációs zavarra volt már példa a FED berkeiben, legutóbb 2007-ben. Az év júliusában a Bear Stearns 2 jelzálog piaci alapja csődöt jelentett, ami alapjaiban rázta meg az amerikai jelzálog piacot. Wall Street aggódott, hogy ez csak az előszele egy nagy válságnak, de az akkori jegybankelnök, Ben Bernanke, igyekezett megnyugtatni a befektetési világot, hogy a Bear Stearns egy specifikus eset volt, és nem kell aggódni egy jelzálogpiaci válságtól.

Ennek ellenére a következő jegybanki gyűlésen csökkentette az irányadó kamatot, ami akkor 5,25% volt, és meg sem állt a kamatcsökkentéssel, amíg a kamatok el nem érték a 0,25%-os szintet. Ennél az esetnél is felvetődhet az akkori jegybankelnök inkompetenciája, vagy, hogy nem azt mondta, amiket valóban látott az amerikai gazdaságról.

Az inkompetenciát szerintem kizárhatjuk, jegybankelnökök általában közgazdasági doktori végzettségű vagy volt magas pénzügyi vezető beosztású személyekből kerülnek ki. Ami valószínűbb, hogy nem a valós képet kommunikálják a gazdaságról, de a cselekedeteikkel elárulják, hogy mit gondolnak valójában. A lenti grafikonon a baloldali nyíl jelzi, hogy mi történt az irányadó kamatokkal, miután a jegybankelnök azt mondta, hogy nem kell tartani komolyabb jelzálog piaci válságtól, a jobboldali nyíl pedig azt mutatja, hogy mi történt a kamatokkal miután a mostani jegybankelnök kinyilvánította, hogy szerinte az amerikai gazdaság erős lábakon áll és ”ciklus közép” állapotban van.

 

 

Ezzel természetesen nem azt akarom sugallni, hogy Amerika és a világ gazdasága hasonló jövő elé néz, mint ami 2007-2009 között történt, de az mindenesetre megfontolandó, hogy a jegybankelnökök tettei nagyon hasonlítanak egymásra.

 

Kardos Zsolt
Senior termékspecialista

 

 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.