dollár infláció

Tényleg vége az erős dollár időszakának?

by Total Return 2023. december 21.

Németh Gábor, VIG Alapkezelő

A 2023-as év első fele inkább trend nélküli volt a devizapiacokon, a második félév azonban igazi dollár “bika piacot” hozott egészen novemberig. A piac most arra számít, hogy gyengülni fog a dollár jövőre, de mi lesz, ha az EKB is hamar kamatvágásba kezd? Nagyon úgy tűnik, hogy a következő hónapok gyengébb dollár árfolyamot hozhatnak, mint amit jelenleg vár a piac. Középtávon azonban sok kockázat alulreprezentált, ami a dollár erősödését segítheti.

A 2023-as év első fele inkább trend nélküli volt a devizapiacokon, a második félév azonban igazi dollár “bika piacot” hozott egészen novemberig. Ez a dollár rali az amerikai gazdaság felülteljesítésére épült: az USA növekedése sokkal jobb lett, mint amire a piac számított, ezért az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed-nek is szigorúbbnak kellett lennie. (Mindeközben a befektetők elkezdték beárazni a globális kereslet lassulását, ami a nyitottabb európai és ázsiai gazdaságokra jobban rányomta a bélyegét.)

A jegybankok kamatpolitikája most jelentős változás előtt áll. Míg a 2022-2023-as időszak egyidejű kamatemelésekről szólt, 2024-ben az egyidejű kamatvágásokra fognak átváltani. A 2024-es évre  puha landolást árazott be a piac, vagyis az infláció jelentős csökkenését a recesszió elkerülése mellett. Az amerikai növekedési és áremelkedési ütem lassulása mellett a piaci szereplők emelkedő EUR/USD keresztárfolyamot várnak, ez a helyzet lehetővé teszi az amerikai jegybank számára, hogy kevésbé szigorú kamatpályát alakítson ki. (Jelenleg 125 bázispont kamatvágás van beárazva 2024-re.)

Mindenki azt várja, hogy a szigorú pénzügyi kondíciók végre kifejtsék a hatásukat, és az amerikai gazdasági növekedés 0,5-1% környékére mérséklődjön – de elkerülje a visszaesést.  Ennek a forgatókönyvnek előfeltétele, hogy 2024-ben nem lesz globális recesszió, a feltörekvő gazdaságok növekedése, annak dinamikája javul a fejlett országokhoz képest. Az amerikai felülteljesítés vége a világ többi részén a gazdasági aktivitás javulását is feltételezi, mindennek következtében egy év múlva a konszenzus 1.12-es EUR/USD keresztárfolyam, az optimistább előrejelzések pedig 1.2 vagy annál is magasabb kurzusról szólnak.

A puha landolás narratíva él, a globális feldolgozóipari adatok némiképp javultak, a kínai gazdaság adott pár biztató életjelet – ez pedig támogatja a világgazdasággal kapcsolatos optimizmust. A fő fejlett piaci jegybankok megengedőbbé váltak, az amerikai rövid hozamok elérték már a lokális csúcspontjukat, a vezető részvényindexek új csúcsra futottak, vagy közel vannak hozzá. Az EUR/USD kapcsán egészséges technikai korrekció szemtanúi lehettünk, amikor 1.1-ről 1.075 irányába mérséklődött a keresztárfolyam, aminek környékén fontos mozgóátlagok és Fibonacci szintek vannak. Ugyanakkor a korrekció itt meg is állt. Mindez rövid távon ellenszelet jelent a dollárral szemben, a piaci szereplők taktikailag továbbra is emelkedő EUR/USD árfolyamra vesznek fel pozíciót. A következő hónapokban nyitott az út az 1.12-es árfolyam irányába, vagy még feljebb. Egy új piaci témára, új narratívára lenne szükség, hogy ezt a várakozást megváltoztassa a piac.

Miben tévedhetnek a befektetők? A teljes cikket a Portfolio.hu-n olvashatja:

https://www.portfolio.hu/gazdasag/20231221/tenyleg-vege-az-eros-dollar-idoszakanak-658907

 

A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.