hazai kötvények hozamok Monetáris politika piaci érdekesség

Történelmi pillanat Magyarországon

by totalreturn 2017. szeptember 5.

Már a befektetők fizetnek a magyar államnak, hogy elhelyezhessék nála a rövid likviditásukat.

Bár korábban előfordult már, hogy negatív hozamon vett valaki magyar állampapírt (diszkont kincstárjegyet), de először ez – piaci információk alapján – teszt céllal esett meg, a múlt héten pedig még csak kis mennyiséget tett ki: volt még 0% illetve parányival a 0% feletti hozamon kibocsátott 3 hónapos DKJ is az aukción.

A mai napon azonban beérett a (globális és hazai) jegybanki monetáris politika, likviditásbőség, makrofolyamatok: ma már csak és kizárólag negatív hozamon lehetett 3 hónapos DKJ-t venni az elsődleges kibocsátás során. A 15 milliárdos meghirdetett mennyiségre csaknem 50 milliárd forint értékben érkezett kereslet, azonban arra lehet következtetni, hogy a kibocsátás döntő többségét vélhetően egy szereplő vette meg (limitek miatt kényszerből?): a minimum, maximum és átlag is ~ -2bázispont lett!

Ennek persze meglesznek a következményei is. Bár most nagy lejárat lesz a piacon (jövő héten csaknem 144mlrd Ft értékben jár le DKJ) és az MNB-től is jön az újabb likviditás (valamint további injektálásre készül a piac) mégis az valószínűsíthető, hogy nem most láttunk utoljára negatív hozamot Magyarországon… Márpedig sok esetben a negatív hozam egy vizválasztó tud lenni (amellett, hogy végülis nincs lényegi különbség +0,02bp és -2bp között): egyes szereplők limitek, szabályok, belső rendelkezések alapján nem vásárolhatnak, vagy nem akarnak vásárolni negatív szinten (vagy egyes rendszerek nem tudják ezt kezelni), ráadásul a 0 áttörése azt is jelentheti, hogy egy eddig gondolt elméleti alsó határ megszűnik vagyis további mélyrepülés sem zárható ki a hozamszintekben.

És akkor még nem beszéltünk a negatív hozamok európai tapasztalatairól vagy éppen a hazai pénzpiaci alapok jövőjéről….

Apró betűs rész: a fenti írás nem minősül befektetési ajánlásnak, értelemszerűen nem fedheti le az összes forgatókönyvet, egyszerűen csak a szerző saját, jelen információk alapján kialakított pillanatnyi véleményét tükrözi. Mindez a bejövő információk függvényében drasztikusan változhat.

Amennyiben tetszett a bejegyzés és az elsők között szeretnél értesülni új blogbejegyzéseinkről, oszd meg és lájkolj minket a Facebook-on!

 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.