Megatrend befektetési alap Megatrendek

Víz- és hulladékgazdálkodás, mint befektetői célpont

by totalreturn 2019. június 21.

„2030-ra a 8,3 milliárd főt is elérheti a Föld teljes lakosságának száma” – hívja fel ismét a figyelmet a PwC elemzése. A népességrobbanás egyik természetes velejárója, hogy alapvető szükségleteink is jelentősen emelkedni fognak a jövőben.

 

  • 35 százalékkal több minőségi élelmiszerre,
  • 40 százalékkal több tiszta ivóvízre és
  • 50 százalékkal több energiára lesz szüksége az emberiségnek.

 

Jövőbeli igényeink zavartalan kielégítése rendkívüli kihívás elé állít bennünket. Berögzült szokásaink megtartása mellett ugyanis erőforrásaink elfogynak, a jelenlegi technológiai megoldásaink egyáltalán nem lesznek képesek kiszolgálni bennünket.

Új víztisztító eljárásokra, műanyagevő baktériumokra, detoxikáló hatású növénykultúrákra és hasonló innovatív megoldásra lesz szükségünk a túléléshez. Ez egyrészt óriási tőkebefektetést jelent a technológiai fejlesztésekbe, másrészt potenciális profitlehetőséget kínál a magán- és intézményi befektetők számára.

 

Kulisszatitkok a jövő befektetéseiről

Összefoglalónk egy, a jövő befektetéseivel foglalkozó cikksorozat befejező részeként jelenik meg és a tavasszal megrendezett Megatrend Investment Pitch 2019 tudásanyagát dolgozza fel. A szakmai rendezvény fókuszában az Aegon Alapkezelő Megatrend befektetési alapja állt. Az alap egyik célja, hogy a jövő technológiáiba (például: víz- és hulladékkezelési megoldások) fektetve maximalizálja a hozamokat.

Az alap különlegessége, hogy a portfólió menedzserek munkáját a Corvinus Egyetem hallgatói is segítik. A „Water & Waste Management” kihívásaival foglalkozó cikkünk is Kormány Cintia és Szabó György Mátyás szakmai elemzése alapján készült.

 

Kormány Cintia Szabó György Mátyás a Megatrend Pitchen prezentál

 

A víz- és hulladékgazdálkodás további kihívásai

A népességrobbanáson túl egyéb trendek is szerepet játszanak abban, hogy alaposan át kell gondolnunk az emberiség víz- és hulladékgazdálkodási kérdéseit.

 

  • Gyorsuló urbanizáció: A fejlődő, elsősorban ázsiai- és afrikai országok lakossága egyre rohamosabb tempóban zárkózik fel a fejlett nyugati társadalmakhoz. Az ezekben a régiókban felgyorsulva végbemenő urbanizáció jelentős kihívás elé állítja a víz- és hulladékgazdálkodási szakembereket. Az előrejelzések szerint néhány évtizeden belül akár 50 milliós metropoliszok is megjelenhetnek a fejlődő országokban.
  • Növekvő higiéniai igények: A modern társadalom képviselőinek higiéniai igényei jóval meghaladják az alapvető szükségletek szintjét. A tisztálkodáshoz használt vegyszerek, valamint a kozmetikumok előállítása, használata és eltávolítása is elképesztő mértékben szennyezi a vízkészleteket.
  • Ipari eljárások: A nagyüzemi gyártás során készült termékek környezetszennyezési szintje megdöbbentő méreteket ölt, legyen szó élelmiszer, ruházatok vagy egyéb használati cikkek előállításáról.

 

Az alábbi infografika jól szemlélteti, mennyi tiszta víz elhasználásával jár egy átlagos fogyasztó mindennapi szükségleteinek kielégítése:

 

Infografika a ruhazát, élelmiszer és egyéb használati tárgyak előállításának vízigényéről

 

Mire érdemes fókuszálni befektetőként?

A víz- és hulladékgazdálkodási fejlesztések közvetett módon szinte az összes ipari felhasználót érintik, hiszen – külső vagy belső nyomásra – egyre szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük világszerte a gazdálkodó szervezeteknek:

 

  • Szigorodnak a vállalatokat és városfenntartó intézményeket érintő közműszabályozások, amelyek az ivóvíz- és szennyvízhálózatokkal kapcsolatban minőségi tisztitóberendezések vagy -eljárások integrálását írják elő.
  • Egyre több multinacionális vállalat kezdi el önállóan is szabályozni a tevékenységét és iktat be környezetbarát, preventív eljárásokat a gyártási folyamatokba, hogy ezzel is minimalizálja a környezeti lábnyomát.
  • A háztartások döntő többsége is érdeklődést mutat a hatékony vízfelhasználást célzó technológiák (például: víznyomást szabályzó készülékek, víz újrahasznosító megoldások) iránt, amivel a környezetszennyezés visszaszorításán túl jelentős energia és pénz is megtakarítható.
  • Speciális hulladékkezelő és- hasznosító eljárásokat fejlesztő vállalatok jelennek meg a piacon, melyek (például: acél- vagy alumíniumpor kiszűrése, gyűjtése és újra hasznosítása) összpontosítva kínálnak hatékony megoldást.

 

Így érdemes belevágnia

Cikksorozatunk korábbi témáihoz hasonlóan a víz- és hulladékgazdálkodással kapcsolatos innovációk megítélése is speciális szaktudást igénylő feladat. Magánbefektetőként ezért itt sem javasolt közvetlenül, a vállalatok részvényeinek megvásárlásával invesztálni a technológiákba.

Érdemesebb egy széleskörűen diverzifikált alapot keresni, amelyik víz- és hulladékgazdálkodással kapcsolatos innovációk finanszírozásában is érdekelt és azon keresztül befektetni az iparágba. Ilyen például az Aegon Alapkezelő Megatrend alapja, amit akár adómentesen, kedvező díjszabással is megvásárolhat Online Értékpapír Számlán keresztül vagy az alábbi prémium és privátbanki szolgáltatóknál:

Concorde Értékpapír Zrt.

Erste Befektetési Zrt.

Raiffeisen Bank Zrt.

SPB Befektetési Zrt.

Takarékbank Zrt.

UniCredit Bank Hungary Zrt.

 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.