piacok részvény S&P 500 VIG MegaTrend VIG Nemzetközi Részvény Zuckerberg

Zuckerberg új kedvenc varázsszava, ami mindent visz a gyorsjelentési szezonban, és az inflációt is leverte

by Total Return 2023. május 19.

  • Richter Péter –

Végéhez közelít az első negyedéves vállalati jelentési szezon Amerikában. Az S&P 500 indexben szereplő vállalatok 93%-a közzétette számait, ezek közül 77% számolt be a vártnál magasabb eredményről, míg a bevétel soron 68%-uk okozott pozitív meglepetést. Az eddig jelentő cégek összesített bevétel növekedése 4,2 %-os volt, míg az EPS (egy részvényre jutó eredmény) szintjén 3,3%-os csökkenés volt. Ez azt jelenti, hogy már az egymást követő második negyedévben esnek Amerikában a profitok.

A vártnál magasabb profitot jelentő vállalatok részvényei átlagosan 0,3%-os árfolyam emelkedést értek el két nappal az eredményközlés előtti és utáni időpont között – ez  alacsonyabb, mint az 5 éves átlagos 1%-os árfolyam emelkedés, amit pozitív EPS meglepetés esetén szoktak mérni. Ugyanakkor a befektetők kifejezetten büntették azokat a vállalatokat, akik alulmúlták a már így is nyomott elemzői eredmény várakozásokat (ezeknek a cégeknek a részvény árfolyama többet esett, mint szokott ilyen esetben).

Forrás: VIG-gyűjtés

A jelentési szezon új sztárja tagadhatatlanul a mesterséges intelligencia volt. Míg az inflációról kevesebbet beszéltek (utoljára 2021 második negyedévében szóltak róla ilyen ritkán), addig a technológiai iparágban egyetlen negyedév alatt 97%-kal nőtt a mesterséges intelligenciát említő vállalati bejelentések száma. Rengeteg vállalat igyekszik mutatni magáról, hogy élen jár ennek a technológiának az alkalmazásában. Amit a befektetők egyelőre honorálnak, hisz sokan ennek alkalmazásától várják a növekedést, vagy a költségek féken tartását – illetve ennek a két tényezőnek köszönhetően a javuló eredményeket.

Sokatmondó, hogy Mark Zuckerberg a többek közt a Facebookot és az Instagramot is magában foglaló Meta eredménybeszámolóján mintegy 27 alkalommal említette a mesterséges intelligenciát és összesen körülbelül hat percet töltött a vele kapcsolatos tervek megvitatásáva. A korábban a Facebook jövőképének számító Metaverzumnak ugyanakkor csak kevesebb, mint 90 másodpercet szentelt. Az árfolyammozgásokban is hasonló tendenciát láthattunk: amelyik vállalat kellően nyomatékosította, hogy számára mekkora lehetőséget jelent a mesterséges intelligencia, ott nem maradt el a pozitív árfolyam reakció sem. Kicsit hasonlóképpen ahhoz, amit pár éve láttunk a „blockchain” és „kriptodeviza” említések során.

Érintett alapok: VIG MegaTrend és VIG Nemzetközi Részvény

“A blog írásában közreműködő szerzők semmiféle felelősséget nem vállalnak a blogon megjelent írásaik alapján hozott befektetési döntésekért és azok következményeiért, illetve a weboldalon található adatok esetleges hiányosságaiért vagy pontatlanságaiért. A jelen blogon megjelenő írások magánszemélyek szubjektív véleményét tükrözik, nem minősülnek befektetési elemzésnek vagy ajánlásnak.” 

* Hozzájárulok, hogy az VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország a továbbiakban marketing tartalmú megkereséseket küldjön részemre és elfogadom az ehhez kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatót.